Alapvető változtatást sürget a nyugdíjrendszerben az LMP. Az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerint a kormány a nyugdíjprémium fizetésével nem megoldani akarja az idősek helyzetét, csupán a választások előtt megvenni szavazataikat, időspolitikája pedig elfér egy Erzsébet-utalványon.
Schmuck Erzsébet a 28 500 forintos nyugdíjminimum 50 ezer forintra emelését sürgette, emellett differenciált járadéknövelést szorgalmazott. Kifogásolta, hogy az évenkénti emelést százalékosan határozza meg a kabinet, mert így azzal a magasabb járadékot kapók több tízezer forintot is nyernek, míg a rosszabb helyzetűek csupán néhány ezret. Az LMP emellett eltörölné a kényszernyugdíjazást a közszférában. A párt hárompillérű nyugdíjalapot javasol, amely egy alapnyugdíjra, a munkával összefüggő pillérre és az öngondoskodással összegyűjtött összegre támaszkodna.
Orbán Viktor kormányfő az Idősek Tanácsa ülésén beszélt arról, hogy idén is lesz nyugdíjprémium-kifizetés, és minden számítás szerint nagyobb lesz, mint legutóbb volt. Úgy összegzett: november 1-jétől új világ köszönthet az idős korú magyarokra, akik joggal akarják megkapni és megtartani a nyugdíjukat, és közben azt is szeretnék, hogy ha nyugdíj mellett dolgoznak, akkor ne büntesse, hanem támogassa őket ebben a magyar állam.
Fotó: Hornyák Dániel/Napi
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar