Október elején jelent meg a hivatalos rendelet az idei nyugdíjemelés mértékéről: a jogszabály alapján januárig visszamenőleg - 1,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak és más ellátások, például a rokkantsági és baleseti járadék és az árvaellátá.
A január-október közötti időszakra járó emelés összegét a 2021 novemberére járó ellátással egyidejűleg, egy összegben, hivatalból kell folyósítani.
Akik bankszámlára kapják az ellátást, azok két hét múlva jutnak hozzá a magasabb összeghez: az Magyar Államkincstár nyugdíjnaptára szerint ugyanis november 12-én futnak be a számlákra az utalások. Akiknek a postás viszi a pénzt, azok a Magyar Posta által előzetesen biztosított úgynevezett nyugdíjkifizetési naptárban meghatározott napon kapják meg a novemberi járandóságukat.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg