2024 őszétől átalakítják a felsőoktatási felvételi rendszert és megszüntetik a nyelvvizsga-kötelezettséget - jelentette be csütörtök este Csák János innovációs és kulturális miniszter a Facebookon.
A kormány egy új, egyszerűbb, rugalmasabb felvételi rendszer alapját fogadta el, amely alkalmazkodik a diákok és az egyetemek igényeihez.
Az egyetemi autonómia és felelősség további erősítése csak úgy képzelhető el, mondta a miniszter, ha az intézményeknek érdemi ráhatásuk van a hallgatók kiválasztására, felelősséget vállalnak a beiskolázásában, a képzésben, a tanulmányi életút támogatásában és a minőségi, magyar munkaerőpiacnak megfelelő diplomás végzettség biztosításában. Ez ugyanakkor erősíti az egyéni hallgatói felelősséget is, mivel saját képzési pályájukra, intézményválasztásukra, tanulmányaikra nagyobb hatással bírnak.
A felsőoktatási intézmény az 500 pontos felvételi rendszeren belül maga dönthet majd 100 pontról, valamint az érettségi pontszámítás során figyelembe vehető érettségi tárgyakról és ezek szintjéről, azaz arról, hogy mely esetekben szükséges emelt, vagy középszintű érettségi.
Kiemelte: a felsőoktatásba a felvétel továbbra is a felvi.hu rendszerén keresztül történik. Továbbra is hat helyre lehet majd jelentkezni, a 100 intézményi ponton felül 100 pont jár a középiskolai tanulmányi eredményekért és 300 pont az érettségi eredményekért - tette hozzá a miniszter.
A jövőben a kötelező nyelvvizsga-kötelezettség helyett, a képzés során kell az egyetemeknek biztosítania a megfelelő nyelvi kompetenciákat.
A változással a nyelvvizsgáztatás és nyelvoktatás területén is nő a felsőoktatási intézmények autonómiája, ugyanakkor gondoskodniuk kell arról, hogy hallgatóik rendelkezzenek az adott szakon szerezhető szakképzettség gyakorlásához szükséges idegennyelvi ismeretekkel.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég