A nyári táborok szezonja közeledik, és az idei évben is számos izgalmas újdonsággal és trenddel készülnek a szervezők, hogy a gyermekek számára felejthetetlen élményeket teremtsenek. A táborok világa folyamatosan fejlődik, és a szülők egyre inkább olyan programokat keresnek, amelyek nemcsak szórakoztatóak, hanem fejlődési lehetőséget is kínálnak gyermekeik számára.
A nyári táborok piaca évről évre változik, ahogy a szülők elvárásai és a gyerekek érdeklődése is folyamatosan alakul.
A táborok ára napi 7-8 ezer forintnál kezdődik, de napi 21 ezer forintért dróntáborba is mehet a gyermek. A nyelvi táborok napi díja 15-20 ezer forint körül alakul. Van Juventus napközis focitábor napi 30 ezer forintért is, a színjátszó ottalvós tábor napi díja pedig közel 11 ezer forintba kerül.
Kapcsolódó
A 2025-ös szezonban három fő trend rajzolódik ki:
- A fenntarthatóság és környezettudatosság:
Egyre több tábor fókuszál a környezettudatosságra. A gyermekek részt vehetnek újrahasznosítási műhelyekben, saját kezűleg ültethetnek fákat, és interaktív játékokon keresztül ismerhetik meg a zöld életmód alapjait. Ennek a zöld generációs táborok célja, hogy a fiatalok már korán ismerjék környezetvédelem fontosság – mondta Tóth Béla, a Táborfigyelő vezetője.
- A technológia és innováció:
Az „okos táborok” koncepciója egyre népszerűbb. Ezekben a táborokban a gyermekek robotikát, kódolást és egyéb technológiai kihívásokat ismerhetnek meg, miközben kreatív módon szórakoznak. „A technológia itt nemcsak eszköz, hanem a tanulás és a játék központi eleme. A programozástól a mesterségesintelligencia-táborig gyakorlatilag a teljes spektrumot lefedik az okos táborok.
- A hagyományok és modernitás találkozása:
A kézműves műhelyek, a népi játékok és a hagyományos tábori tevékenységek továbbra is népszerűek, de ezeket egyre gyakrabban ötvözik modern elemekkel, például digitális felfedező játékokkal vagy virtuálisvalóság-élményekkel.
A táborok nemcsak szórakozást kínálnak, hanem lehetőséget a fejlődésre, az önállóságra és az új barátságok építésére. A szakértők szerint a tábori élmények hozzájárulnak a gyermekek önbizalmának növekedéséhez, valamint segítik a problémamegoldó készségek fejlődését.
A magyarországi táboros piac egyik legrégebbi és legnagyobb szereplője a People team, akik 20 különböző témában táboroztatják a gyerekeket, nyaranta négy turnusban, hetenként 400 táborozót szórakoztatva. A kínálatban szerepel olyan tematika, amit évtizedek óta szerveznek, mint az angol táborok, de nagyon sok újfajta, innovatív program is elérhető.
A legújszerűbb téma a kívánságtábor. Itt egy 100 pontos listáról 1 hétre való elfoglaltságot választhatnak ki szavazással a gyerekek, és rajtuk múlik, mit csinálnak aznap az öt kategóriából: kulinária, sport és mozgás, kultúra, természet és tudomány, illetve szórakozás, mondta Palotás Attila, a PEOPLE TEAM táborok alapítója.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ismét kísért az egészségügy ősellensége: friss számok érkeztek

Utasok tízezreit érinti a menetrendváltozás májustól

Fordulat a kereskedelmi háborúban: Kína csendesen visszalépett

Egy újabb magyar miniszter szólalt meg az uniós tagságunkról, minden megváltozhat

Pusztító olajszennyezés sújtja a horvát tengerpartot, nagy a veszély a magyar turisták kedvelt partszakaszán

Rossz hír a magyar autósoknak: jöhet a gyakoribb műszaki vizsga

Túl sokan vannak? Kizárhatnak 13 bíborost a konklávéból, ezen múlhat a választás

Újra lecsap az ezermilliárdos veszedelem a magyar költségvetésre?

Ezt Erdogannak sem nézik el – Berlin fúrhatja meg a giga hadiüzletet
