Magyarországon leggyakrabban vesét ültetnek át, ezt követi a máj, majd a szív és végül a tüdő - mondta Berente, aki arról is beszélt, hogy a szervek nagy részét itthon veszik ki, de az Eurotransplanttól is érkezhet szerv..
A szervadományozás anonim, a szervátültetettek viszont szeretnének köszönetet mondani a donornak, ezért a szövetség 2001-ben kopjafát állított a budapesti Fiumei úton, hogy meg lehessen emlékezni az ismeretlen donorról. Március 21-én az ismeretlen donor napján sok donorcsalád is ellátogat a helyszínre - tette hozzá a szövetség elnöke.
Grózli Csaba, az MSZSZ stratégiai és orvos igazgatója arról beszélt, hogy a magyar szervátültetéseket sebésztechnikailag és a rendelkezésre álló gyógyszerekkel a legmagasabb szinten tudják végezni. Az utógondozásban azonban szerinte még lehetne fejlődni.
Kitért arra is, hogy a szervátültetés után a betegeknek meg kell tanulniuk az új élettel bánni, ezért a friss szervátültetettek Képzett beteg című háromnapos programon vehetnek részt, amelyen orvos, dietetikus, testnevelő, családterapeuta és pszichológus segíti őket.
A programban eddig több mint hatszázan vettek részt.
Legolvasottabb
Megjött a döntés: ez történik csütörtöktől az üzemanyagárakkal
Pénzes boríték helyett keserű szájíz: sok a dühös munkavállaló
Óriási zuhanás a kutakon, ekkor érdemes tankolni
Jöhet az ónos eső: ezekben a vármegyében nem árt vigyázni
Lezárult a vizsgálat: ezért tankoltak vizet a benzinkúton, fizetnek a károsultaknak
Orbán Viktor nem akar kártérítési rendszert, hiába a rémisztő botrány a Covid-vakcinák mellékhatási körül
Véget vet az EU az orosz gáznak: megszavazták, Magyarország perre megy
Bele ne főzze semmibe, inkább vigye vissza!
Nézőpont: Hiába a Szőlő utcai botrány, ez sem segít Magyar Péteréken