Az új előírások idén szeptember 2-tól lépnek hatályba, és nem érintik a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal nyilvántartásában szereplő szakmai felelős személyek korábban megszerzett jogosultságát. A közlemény kiemeli, hogy az eddig csak egyetlen képzőhely által szervezett utazásszervezői szakmai minősítő vizsga a jövőben megszűnik.
A módosítás alapján a tevékenységért felelős személynek továbbra is meghatározott képesítéssel kell rendelkeznie. E körbe tartozik például a turisztikai szervező, értékesítő szakképesítéssel, illetve hasonló korábbi OKJ szakképesítéssel vagy magasabb turisztikai, illetőleg idegenforgalmi közgazdász szakképzettséggel, vagy akár más egyéb felsőfokú végzettség.
Utazásszervezői, illetve utazásközvetítői engedély esetében e munkakörökben eltöltött szakmai gyakorlati idővel kell rendelkeznie a felelős személynek. A képesítésétől függően a kötelezően előírt szakmai gyakorlat 7 év a középfokú szintű képesítés esetén, 5 év az általános bármilyen felsőfokú végzettség esetén vagy 3 év a turisztikai közgazdász szakképzettség, illetve egyes turisztikai/idegenforgalmi szakirányú továbbképzésben szerzett szakképzettségek esetén. Ezen kívül a szakmai felelős személynek a nyelvismeretét legalább egy felsőfokú nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű okirattal szükséges igazolnia.
A jogalkotó újra előírja, hogy a tevékenységért felelős személy egyidejűleg csak egy utazási vállalkozásnál láthatja el ezt a tisztséget. A szakmai felelős személy az utazási vállalkozásnál munkavállalóként vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszony alapján is elláthatja ezt a tisztségét - például megbízási jogviszonyban-, de hetente legalább 20 órában kell a tisztségével összefüggő feladataival foglalkoznia. Az előírás azt a cél szolgálja, hogy a tevékenységért felelős személy a gyakorlatban is részt vegyen az utazási vállalkozás mindennapi tevékenységében, és biztosítsa annak folyamatos szakszerű működtetését.
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal nyilvántartásában szereplő utazási vállalkozásoknak 2015. december 31-ig kell igazolniuk a hivatalnak, hogy a szakmai tevékenységért felelős személyük megfelel ezeknek az előírásoknak - közölte a tárca.
A közlemény hangsúlyozza, hogy az új követelmények az utazási szakmai szövetségek bevonásával és közreműködésével kerültek kidolgozásra. Mindez a kormány és a szakmai érdekvédelmi szervezetek között fennálló hatékony és szoros együttműködés eredménye.
Molnár Judit, a MUISZ alelnöke az MTI érdeklődésére elmondta: a változtatások az utasok biztonságát szolgálják. A most újra bevezetett szabályok korábban is léteztek, ez lényegében pontosító jogszabálynak tekinthető. Üdvözölte azt is, hogy az új jogszabályba bekerült az a javaslatuk, hogy a tevékenységért felelős személy egyidejűleg csak egy helyen lehessen bejegyezve. Molnár Judit szerint ezzel meg lehet előzni, hogy az előírásoknak megfelelő szakmabeliek csak a nevüket adják egyszerre több utazási vállalkozáshoz.
Legolvasottabb
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Öt tuti jel, hogy 2025 volt a harmadik világháború első éve