Az infláció enyhítése érdekében és a gazdaság élénkítését támogatva úgy döntött a Magyar Telekom, hogy nem érvényesíti a januárban bejelentett 3,7 százalékos inflációkövető díjkorrekciót és legalább 2026 első félévének végéig nem hajt végre egyoldalú áremelést és inflációkövető díjkorrekciót fogyasztói körében – közölték.
Így lakossági általános szerződési feltételek (ÁSZF) hatálya alá eső, havidíjas ügyfelekre 2025. április 1. után is változatlanul a korábbi havidíjak vonatkoznak. A Magyar Telekom ezeknek megfelelően módosítani fogja az ÁSZF inflációkövető díjkorrekcióra vonatkozó szabályait.
Kapcsolódó
A Telekom célja, hogy a legjobb hálózatokon a legjobb szolgáltatásokat nyújtsa ügyfeleinek, és hogy minél több ember használhassa a digitalizáció nyújtotta előnyöket. Éppen ezért, a vállalatnál 2025. április 11-től megújult mobilportfólió érhető el, melyet ügyfeleik visszajelzései mentén alakítottak ki. Az új csomagok az eddigieknél nagyobb rugalmasságot biztosítanak, egyes elemei pedig az egyéni ügyféligényeknek megfelelően kombinálhatók.
A Magyar Telekom továbbra is eltökélten dolgozik az ország digitalizálásán, 2019 és 2024 között közel 350 milliárd forintot fordított hálózatfejlesztésre. Az elmúlt évek intenzív fejlesztéseinek köszönhetően a vállalat ma már több mint 3,8 millió otthon és vállalkozás számára kínál gigabites sebességet vezetékes hálózatán keresztül, valamint mobilhálózat-modernizációs programjának keretében 74 százalékra növelte lakosságszám-arányos kültéri 5G lefedettségét. Ezt a munkát folytatva, a digitális elköteleződés mentén a Magyar Telekom vállalta, hogy 2027 végére 4,5 millió otthon és vállalkozás számára teszi elérhetővé vezetékes gigabites hálózatát, 2026-ra a lakosságszám-arányos kültéri 5G lefedettséget pedig közel 99 százalékra növeli.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Abszurd, ami a kórházakban történik, kitálalt egy gyógyszerész

Óriási botrány lehet Európában, ha kiderül, hogy ez tényleg megtörtént Romániában

Kiesett egy bíboros a konklávéból, előkerültek Ferenc pápa levelei

Nem csillog olyan fényesen az arany, az olaj ára pedig egyenesen bezuhant

Már tárgyalnak a kínaiak a németországi autógyárak felvásárlásáról

Döntött az EU: kőkemény tilalmat vezetnek be ezeknél az étrend-kiegészítőknél

Megenyhült a minisztérium: mentesülnek egy rövid időre a szigorú korlátozás alól a teherautók

Beindultak a fűnyírók, de zöldzsákhiány bénítja Budapest kertvárosait

Elképesztő fordulat: Nagy Mártonnak igaza lesz a GDP-vel, már nem kell sokat várni rá
