Tájékoztatót küld csütörtökön több mint háromezer hazai cégnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A levél azoknak fog szólni, akiknek hibát talált az adóhatóság a számlaadat-szolgáltatásában vagy az áfabevallásában.
Az énpénzem a NAV információira hivatkozva azt is írja, hogy az érintett vállalkozások lehetőséget kapnak, hogy tisztázzák, és maguk javítsák a hibáikat. Ugyanakkor önellenőrzés híján jöhet az adóbírság, vagy a késedelmi pótlék.
A NAV szerint így könnyebben kiszűrhetők például a fiktív számlázók, miután az adóhatóság kockázatelemzési modulja összefuttatja az Online Számla rendszer és az áfabevallások adatait.
Az Online Számla rendszerbe az eladó által kiállított számla adatai kerülnek be, és lényegében ugyanezt kell, hogy tartalmazza a vevő áfabevallásának úgynevezett M-lapja is, ha a cég levonási jogot gyakorol.
A hibát nem javító cégek további hatósági eljárásra számíthatnak. Ha az adatszolgáltatás hibája felveti az áfabevallás adót, vagy adóalapot érintő módosítását, érdemes mielőbb elvégezni az önellenőrzést is – figyelmeztet a NAV. Célszerű az elírásokat is mielőbb javítani.
Már jobban értünk a NAV nyelvén
A NAV egyszerűsítette az állampolgárok és a vállalkozások adóügyeit.Közérthetőségi Programjában eddig 30 ezer oldalnyi, adózóknak szóló levelet, tájékoztatót, űrlapot, információs füzetet és kitöltési útmutatót egyszerűsített.A részletekről ITT írtunk bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek