A múlt év első kilenc hónapjában majdnem 6900 közérdekű bejelentés érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) , a közlések pedig szinte minden esetben vélt vagy valós, de mindenképpen konkrét szabálytalanságra próbálták meg felhívni a hivatal figyelmét. Ritka volt az olyan bejelentés, amelyet általánosságban fogalmaztak meg, nélkülözve a pontos adatokat, és amely valamely gazdasági ágazatot érintő rendszeres adóügyi visszaélésekről, általános jelenségekről szólt - számolt be a napilap.
A közérdekű beadványok alapaján jól kivehető, milyen esetek háborítják fel az embereket annyira, hogy írjanak az adóhivatalnak. Ilyen például, ha valaki nem kapott nyugtát a boltban, de rendszeresen előfordult tavaly az is, hogy a foglalkoztatáshoz fűződő feltételezett szabálytalanságot jelentenek be a köz érdekében fellépő személyek.
A gyakori témák között szerepelt az is, amikor valamely gazdasági szereplő - a bejelentő szerint - jogosultság nélkül végezte tevékenységét, vagy éppen az, hogy egy-egy bérbeadó nem jelentette be a bérbeadásból származó jövedelmét.
Volt olyan bejelentő, aki nagy erőt fordított beadványára, azt körültekintően megszerkesztette, és több oldalon keresztül sorolta a részletes információkat. A bejelentők 35 százaléka nem akarta felfedni kilétét.
Az adóhivatal 2019. január eleje és szeptember vége között a közérdekű bejelentések alapján több mint 1600 különböző típusú vizsgálatot fejezett be, ezek közül majdnem 330 zárult valamilyen hiányosság, szabálytalanság megállapításával. A kiszabott mulasztási és adóbírság együttes összege túllépte a 360 millió forintot.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle