A Pénzmúzeum azzal a céllal született, hogy minden generáció számára érthető, átfogó képet adjon a pénz működési logikájáról, gazdasági és társadalmi szerepéről, illetve kultúrtörténetéről. A Magyar Nemzeti Bank – részben korábbi látogatóközpontjának tapasztalataira alapozva – olyan intézményt hozott létre, mely a pénzhez kötődő sokrétű ismeretanyagot nem a hagyományos múzeumi keretek között, hanem a játékok és személyes élmények nyelvén adja át a látogatóknak. A kiállítás az újszerű szemléletnek köszönhetően nem csak információkat közvetít a pénzről, de ahhoz is hozzájárul, hogy a vendégek saját maguk, közvetlen tapasztalatok révén jussanak el egy-egy felismeréshez.
A Széll Kálmán téren álló volt Postapalota kívül-belül felújított műemléképületében berendezett kiállítás a pénz világát öt csomópont mentén mutatja be, melyek a fizetőeszközök öt fő funkciója szerint tagolódnak. Az aranyról szóló bevezető térrészt követően a pénz értékmérő funkciójáról, majd a forgalmi eszköz, a fizetési eszköz, illetve a világpénz funkciókról szóló csomópontok következnek, végül a kiállítást a pénz kincsképző szerepéről és a szellemi tőke jelentőségéről szóló állomás zárja. A különböző csomópontokat járva a látogatók többek között megtapasztalhatják, hogyan működnek a bankok, részt vehetnek egy tőzsdei kereskedést szimuláló játékban, és saját kezükkel megemelhetnek egy valódi aranyrudat is.
Kapcsolódó
Főleg az iskolásoknak szól
Noha a múzeum minden generáció számára kínál új ismereteket és élményeket, elsősorban mégis az iskolás korosztály megszólítására törekszik. Ennek érdekében a Pénzmúzeum a Pénziránytű alapítvánnyal együttműködve aktív kapcsolatokat alakított ki a hazai iskolákkal, általános-, közép- és felsőoktatási intézményekkel, valamint részt vesz számos hazai, regionális és európai szintű pénzügyi verseny, bajnokság megvalósításában. A kapcsolatteremtés sikerét és a Pénzmúzeum népszerűségét jelzi, hogy a kiállítás iskolás csoportok számára fenntartott idősávjában már április közepén betelt minden szabad időpont, egészen a tanév végéig.
A Pénzmúzeum a bejelentkezést követően ingyenesen látogatható mind egyéni, mind csoportos látogatók számára. Időpontot az intézmény weboldalán lehet foglalni, de azoknak sem érdemes elkeseredni, akik a sok foglalás miatt nem tudnak rövid időn belül bejelentkezni: a weboldal a várakozás alatt is rendkívül gazdag választékot kínál a pénzhez és a múzeumhoz kötődő érdekességekből, informatív tudásmorzsákból és akár tanórákon is használható e-learning anyagokból.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót