Mária Terézia 1769. november 7-én kelt rendelete alapján orvosi fakultással bővült a nagyszombati egyetem, ami a szervezett, azóta is folyamatos orvosképzés kezdetét jelentette Magyarországon. Az intézmény pár év múlva Budára, majd Pestre települt. 1951-ben az orvosi kar önálló orvostudományi egyetemmé vált, 1969-ben pedig felvette egykori tanára, a világ egyik leghíresebb orvosa, Semmelweis Ignác nevét.
A Semmelweis Egyetem (SE) - amely szakegyetemként egyedülálló az országban - ma Magyarország és a közép-európai régió vezető orvos-egészségügyi felsőoktatási intézménye. Egyben az ország legnagyobb egészségügyi intézménye, ahol kiemelkedő tudományos eredmények és innovatív szemléletű fejlesztések születnek.
Kapcsolódó
A Semmelweis Egyetem emlékpénzérmék hazánk törvényes fizetőeszközei, de nem forgalmi célokat szolgálnak, elsődleges szerepük a figyelemfelkeltés hazánk tudománytörténeti jelentőségű évfordulójára, valamint az egyetemen folyó magas színvonalú oktatási, kutatási és gyógyítási tevékenység elismerése. Az ezüst és a színesfém változat azonos érmeképpel rendelkezik, csak értékjelzésükben térnek el - írta az MNB.
A leírás alapján az érmék előlapján a SE méltóságjelvényei körébe tartozó egyetemi jogar csúcsdíszének ábrázolása látható, melyet - az emlékérme szélén - az eredeti orvoskari dékáni tisztséglánc vesz körbe. Mára az egész egyetemet jelképezi a történelmi orvoskari jogar, mely a dékáni tisztségláncokkal együtt az egyetem kiemelt ünnepélyein kap szerepet. Az emlékérmék előlapján találhatóak a kötelező alaki kellékek: a 10 000 illetve 2000 FORINT értékjelzés, a MAGYARORSZÁG felirat, a 2019-es verési évszám, valamint a különleges biztonsági elemet is tartalmazó BP. verdejel.
A hátlapon az egyetem címere jelenik meg központi motívumként, mely heraldikailag is tükrözi az egyetemi karok összetartozását. A címerábrázolást a "250 ÉVES A SEMMELWEIS EGYETEM" felső félkörirat, illetve az egyetem latin nyelvű jelmondata "SERVAMUS VITAM ATQUE SERVIMUS" ("Védeni és szolgálni az életet") alsó félkörirat övezi. A két köriratot bal oldalon az egyetem rektori épületének egyik, az arculati kézikönyvbe is beemelt belső díszítő motívuma, jobb oldalon az emlékpénzérmét tervező Szabó Virág szobrászművész mesterjegye választja el.
Mindkét emlékérme átmérője 38,61 milliméter, széle recézett. A 10 ezer forint névértékű emlékérme 925 ezrelék finomságú ezüstből, míg a 2 ezer forint névértékű színesfém változat réz (75 százalék) és nikkel (25 százalék) ötvözetéből készült. A 31,46 gramm súlyú ezüst érme tükörfényes (proof), a 30,8 gramm súlyú színesfém érme selyemfényes (BU) kivitelben készült. Az emlékérmék ezúttal is korlátozott példányszámban jelennek meg: 5- 5000 darab készíthető belőlük.
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Valósággá tette a Google a sci-fit: csak egy fejhallgató kell, nincs szükség többé nyelvtudásra