Lényegében nem változott a magyar-szerb határon az országba bejutó illegális határátlépők száma annak ellenére, hogy április végén átadták az érzékelőkkel és kamerákkal felszerelt új kerítést - írja a Magyar Nemzet. Az elmúlt szűk három hétben ugyanannyi menekült próbált átjutni a védművön, mint előtte hat hét alatt. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt ígérte a magyaroknak, hogy az új védelmi rendszer bármilyen embertömeg feltartóztatására alkalmas - emeli ki a napilap.
Toroczkai László, Ásotthalom jobbikos polgármestere elmondta a napilapnak, hogy tudomása szerint a bevándorlók a legkülönbözőbb módszerekkel próbálják leküzdeni a magyar kerítést. Nem hivatalos forrásból úgy tudja, hogy Kelebiánál még egy alagutat is felfedeztek, nem is kicsit, egy kilométer hosszút.
Kapcsolódó
A 155 kilométeres magyar-szerb határszakaszon felhúzott második kerítés költségét Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára 4,8 milliárd forintra tette és ehhez hasonló összegről beszélt Lázár János is. A Miniszterelnökséget vezető miniszter március elején még több mint 28 milliárdos költségről beszélt.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól