Az utóbbi idők legnagyobb problémájaként értékelte hétfőn a MÁV vezérigazgatója, hogy nehezen tudják tartani a társaságnál a menetrendet. Hegyi Zsolt az InfoRádióbak adott interjúban a szeptemberi adatokat ismertetve elmondta, a vonatok 75 százaléka érkezett meg egy adott állomáshelyre időben, ezzel pedig elmaradnak a korábban kitűzött 90 százalékos céltól. Hegyi bosszantónak tartja, hogy Magyarországon a vasúti közlekedéssel és a MÁV-val azonosítják a késéseket.
Most az adatelemzéseken van a hangsúly, megvizsgálják, hogy hol kell beavatkozni a menetrend betartása érdekében. Rámutatott: a pályafelújítások és a különböző karbantartások nélkül nem érhető el a vasúti közlekedés színvonalának javítása. Mint a rádiónak részletezte, hazánkban nagyságrendileg 7000 kilométer a vasúti közlekedésbe rendszeresen bevont pályaszakasz, és gyakorlatilag mindenhol szükség van a folyamatos korszerűsítésre.
Kapcsolódó
Bejelentette: a következő öt évben kétmilliárd eurós keretből valósítanak meg egy nagyszabású vasútfejlesztési programot, továbbá ezen beruházások mellett számos vonalon kezdődnek el karbantartási munkálatok. Mint mondta, az Európai Beruházási Bankkal még mindig zajlanak a hiteltárgyalások, de a tervek szerint 2025 nyarán megkezdődhetnek az első projektek.
Elkezdődhet, amire mindenki várt
Lázár János építési- és közlekedési miniszter augusztusban jelentette be, hogy 5 pontos közlekedési akciótervet indít, melynek egyik kiemelt pontjának nevezte a vasútipálya-felújítások megvalósítását. Később a közösségi oldalán Lázár János már azt írta, hogy az akcióterv sürgősségi beavatkozásokat és hosszabb távú, valódi terápiás lépéseket is tartalmaz.
Ez egy 800 milliárd forintos infrastruktúrafejlesztési programból állna, ami szerves részét képezi annak az 1200 milliárdos, tíz évre szóló vasútfejlesztési csomagnak, amely a magyar kötöttpályás közlekedés komplex megújítását veszi célba.
A 800 milliárdos keret egyik felét a kormány finanszírozza, a másik felét pedig az eredeti tervek szerint uniós pénzből fizették volna ki.
Csakhogy ez változott: Lázár ugyanis közölte, nem várnak tovább arra, hogy Brüsszel fizessen, helyette az Európai Beruházási Banktól (EIB) kérelmeznek hitelt.
Kiemelte, hogy a fejlesztés első ütemében közel félezer kilométernyi magyar vasúti pálya újul meg: a lassújelek 119 kilométeren számolják fel, 490 kilométernyi pályát pedig állítása szerint a legkorszerűbb, központi forgalomirányítás alá helyeznek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett