Az ukrajnai háború kitörésének negyedik évfordulója alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök a kitörésről megemlékező posztjában arról beszélt, hogy a teljes ellenzék, így a Tisza Párt is, már a választások előtt magas benzinárakat, üzemanyaghiányt és káoszt akar okozni.

Magyar Péter erre úgy reagált, hogy miközben a benzin árával ijesztgeti a miniszterelnök a magyarokat, addig Csehországban, Lengyelországban és Bulgáriában is jóval olcsóbban lehet tankolni, mint Magyarországon.

Azt írja posztjában a Tisza Párt elnöke, hogy ma alacsonyabb a kőolaj világpiaci ára, mint 2010-ben volt, amikor Orbán Viktor 2010-ben átvette a kormányzást, ehhez képest a benzinkutakon a 95-ös benzin ára majdnem a duplája a 2010-esnek.

Magyar Péter szerint ez azért történt így, mert az Orbán-kormány jelentősen megemelte az üzemanyagot terhelő összes adót, így a jövedéki adót és az áfát is, és a forint árfolyama is sokat gyengült.

„Orbán Viktor nem kormányoz és egyáltalán nem érdekli sem a lakosság, sem a magyar cégek folyamatosan romló helyzete. Ehelyett inkább hazudik, uszít és Európa legmagasabb adóival sanyargatja a hazáját” – írja a Tisza Párt miniszterelnök-jelöltje.

Bennfentes gyanú: Mol-vezetők milliárdokat kaszáltak a Barátság kőolajvezeték leállásával

A tőzsdei kisbefektetőket képviselő szövetség az MNB-hez fordult bennfentes kereskedés gyanújával, amely szerint a Barátság kőolajvezeték január 27-i rongálódását a Mol csak február közepén jelezte rendkívüli közzétételben, a két időpont között pedig néhány Mol-vezető jogszerűtlen részvényeladásokat hajthatott végre.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.