Mihez férhetnek hozzá az illetéktelen behatolók, aki feltörték a közoktatás minden intézményében kötelezően használt állami adminisztrációs rendszert, a KRÉTA-t? - kérdezte a Telex az ügyről szóló cikksorozatában a KRÉTA korábbi fejlesztési vezetőjét, Kovács Gábort, akinek a konkrét esetről nincs tudomása.
A válasz szerint a KRÉTA a diákok és a tanárok szinte minden adatát tartalmazza valamilyen moduljában, a tajszámok és más személyes adatok vagy a jegyek, intők a triviális kategória. Ennél érzékenyebb adatok is elérhetők lehetnek ilyen módon.
„Hogy mást ne említsek, ilyen adatok: a diákok fogyatékosságai, magatartászavarai, amelyek minősített adatok; felmentések, igazolások, egészségügyi adatok; pedagógusok és más alkalmazottak HR-adatai; intézmények költségvetése, gazdálkodása; intézmények iktatott dokumentumai.”
Nincs válasz
Ennek tükrében meglepő, hogy a hírportál először közel egy hónappal ezelőtt megküldött megkeresésére az ügyben sem a Klebelsberg Központ, sem az eKRÉTA Zrt. nem reagált semmit. A cégnek most újabb kérdéseket küldtek. Arra voltak kíváncsiak, hogy meg tudják-e erősíteni, hogy a cég vezetése már szeptemberben tisztában volt azzal, hogy illetéktelenek férhettek hozzá a KRÉTA adataihoz?
Ha igen, miért döntöttek úgy, hogy nem tesznek feljelentést, illetve nem értesítenek senkit az incidensről. A Telex cikkének november 9-ei megjelenéséig nem reagáltak a kérdésekre.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket