A 2024-ben 61 303 kórházi ágy működött Magyarországon, 3,4 százalékkal kevesebb, mint 2023-ban és 9,6 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben. A csökkenő tendencia nem új keletű, már 2014 óta tart, viszont 2024-ben volt évtizedes viszonylatban a legnagyobb arányú – írja a Pénzcentrum.
Az ágykihasználás még mindig elmarad a pandémia előtti szinttől. Az egynapos ellátási esetek száma viszont jelentősen emelkedett, de a 2019-es szintet továbbra sem éri el. Mint írják, a magyar lakosságszám folyamatosan csökken, de nem olyan mértékben, mint a működő kórházi ágyak száma: tízezer lakosra 64,3 ágy jutott 2024-ben, ez az arány 2023-ban még 66,2, 2019-ben pedig 70 darab volt.
A kórházakból elbocsátott betegek száma ugyanakkor emelkedett egy év alatt 2024-re: túllépte a 2 milliót, de a 2019-es szintet (2,265 millió fő) nem érte el. A száz lakosra jutó elbocsátott betegszám is emelkedett, de szintén elmarad még a járvány előtti szinttől.
Az egynapos ellátási esetek száma viszont jelentősen nőtt 2023-ról 2024-re: több mint 337 ezer ilyen eset volt, a növekedés 9,6 százalék egy év alatt. A 2018-as év szintjét ez meghaladja, de a 2019-es szinttől 2,2 százalékkal elmarad. Az ápolási napok száma is enyhén emelkedett 14,6 millióra, de 2019-hez viszonyítva ez közel 18 százalékos visszaesés. Ennek megfelelően az ápolás átlagos ideje az aktív és krónikus ellátásban is csökkent egy év alatt.
Kapcsolódó
A kórházi halálozások aránya 2024-ben 4,11 százalék volt, minimálisan kevesebb, mint 2023-ban (4,14 százalék). 2017-2019-es időszakban ez a mutató még 3,67 százalék volt, azelőtt pedig még kedvezőbb.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz