Ebben az évben már több mint 250 esetben kellett személyi, vagy tárgyi feltételek hiánya miatt kórházi osztályokat, szakrendeléseket, illetve egyéb egészségügyi ellátást hosszabb-rövidebb időre szüneteltetni az államilag finanszírozott egészségügyben - írja Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő a blogbejegyzésében.
Kitér arra is, hogy legutóbb a soproni gyermekkardiológia zárt be. A szakember szerint öt lépésre van szükség ahhoz, hogy a magyar egészségügy megfelelően működjön, a legfrissebb blogbejegyzésében most kettőt vázolt fel.
Kunetz Zsombor azt írja:
be kell zárni egyes kis forgalmú kórházakat és ezzel is koncentrálni kell a munkaerőt, a kapacitást.
Ez nem kerülhető meg, még akkor sem, ha politikai áldozatokkal jár. Jól felépített kommunikációval és valós fejlesztésekre van szükség, például olyan ingyenes kisbuszjáratokra, amelyek a járóbetegeket, illetve hozzátartozóikat be tudják szállítani a megyei kórházba.
Második lépés a szakdolgozók bérrendezése, amiben a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) is komoly szerepet kell vállalnia. Ideje lenne a kamarának színre lépnie, hiszen a jól képzett, elégséges létszámú egészségügyi szakdolgozó az orvoslás alapfeltétele, nélkülük gyógyítás nem képzelhető el. Többek között fel kell hívnia az orvosok figyelmét a személyi minimumfeltételek ellenőrzésére, amennyiben ezek egy intézményben nem elégségesek a megfelelő minőségű gyógyításhoz, úgy ott a munkát azonnal be kell szüntetni - véli a szakember.
Sőt, aki a feltételek hiánya mellett is vállalja a munkát, azt etikai felelősség is terheli, hiszen ő maga tartja fenn a már jelenlegi vállalhatatlan rendszert és teszi lehetetlenné a romeltakarítást is. A MOK ezzel tudja segíteni a szakdolgozói bérrendezést is - véli Kunetz Zsombor.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)