Még korábban Csárdi Antal politikus indított pert annak azért, mert nem hozták nyilvánosságra az 1 milliárd eurós kínai devizahitel részleteit, amelyet még tavaly tavasszal írt alá a kormány.
A bíró indoklása szerint semmi kétség nem fűződik ahhoz, hogy a szerződés és annak mellékletei közérdekű adatnak minősülnek. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ugyanis közfeladatot ellátó szerv, amely közfeladatot kezel.
Kapcsolódó
Mindemellett egy olyan hitelszerződésről van szó, amely a költségvetés finanszírozását szolgálja, a visszafizetése pedig az adófizetőket terheli – írja a tárgyalásról készült tudósításában a 444.hu.
Az ÁKK arra hivatkozott, hogy a szerződés és annak jelenleg nem ismert részleteinek nyilvánosságra kerülése üzleti titkot sértenek. A bíróság ezzel nem értett egyet, mivel közfeladatot ellátó szervről van szó.
Ugyan a jogszabályok lehetőséget adnának arra ilyen esetben, hogy aránytalan érdeksérelemre hivatkozva védjenek üzleti titkot, azt az alperesnek kellett volna alátámasztania, hogy pontosan mely részek nyilvánosságra kerülése okozna ilyen aránytalan érdeksérelmet.
A bírónő kérésére sem tudta ezt az alperes ÁKK megtenni, akik ezért szakértőt szerettek volna az ügyben meghallgatni. Ugyanakkor a bírónő szerint a tényállásokat az alperesnek kell megfogalmaznia, az nem egy szakértő feladata.
Hivatkozott az ÁKK képviselője arra is, hogy a kínai kommunista párt vezette bankok, mint szerződő fél, nem járultak hozzál annál több információ nyilvánosságra hozatalához, mint amennyi eddig ismert. A bíróság szerint azonban azok a gazdasági társaságok, akik közpénz felhasználására kötnek szerződést, számolniuk kell azzal, hogy nyilvánosságra kerülhetnek adatok.
Lassan másfél éve ketyeg a kínai gigahitel, de a részleteket tovább titkolja a kormány
Újabb bírósági per indult a kínai gigahitel részleteinek nyilvánosságra hozatala miatt, miután az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) továbbra is titkolja a magyar állam és a kínai bankok közötti szerződés fontos pontjait. A bíróság most szakértőt is bevon az ügybe.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol