Még pénteken közölte a Nébih, hogy egy kisbajcsi tehénállomány néhány példányánál észlelték a ragadós száj- és körömfájás vírust, mintegy 50 év után. A törvény szerint pedig ha egy állománynak csak egyetlen példányánál is észlelik a betegséget, akkor az egész állományt el kell pusztítani.
A szarvasmarhatelep letölt állatait egy Bábolna melletti hatalmas gödörbe szállítják, amiről Pintér Róbert független bábolnai önkormányzati képviselő posztolt a közösségi oldalán
– írja az ugytudjuk.hu.
A lapnak a képviselő megerősítette, hogy a gödörben mintegy ezer tonnányi tetemet fognak megsemmisíteni, ezt a Nébih rendelte el. A képviselő szerint egészen jövő hét csütörtökig tart az állati tetemek szállítása és égetése.
A Nébih pénteken amellett, hogy bejelentette a fertőzött állomány felszámolását, azt is közölte, hogy folyamatban van a fertőzés forrásának felderítése.
A telep vezetője a Kisalföldnek azt nyilatkozta, hogy a kár nagysága több milliárd forintra rúg.
Nálunk is megjelent az állatok pestise, óriási károkat okoz a fertőzés
Bár most a kiskérődzők pestisét valószínűleg a fertőzött széna okozhatta, a betegség terjesztésében a legnagyobb szerepet az élőállatok közvetlen és közvetett találkozása játssza, így különösen nagy kockázata van az élőállat-kereskedelemnek, az állatszállításnak, valamint a ragályfogó tárgyaknak.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Csendben zajlik a változás, mégis mindent megváltoztat: kiszorulunk a netről