A Zalai vármegyei Nagymétnekpuszta, valamint Lenti településeken tartott juhállományoknál is megerősítette a kiskérődzők pestis betegségét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A Nébih azt kéri, hogy minden állattartó haladéktalanul jelentse, ha állatainál a betegség tüneteit észleli, vagy bármilyen kapcsolatba kerültek az érintett gazdaságokkal.
A közleményben emlékeztettek arra, hogy a zalai Szentgyörgyvölgyön január 24-én állapították meg a betegséget, és ahhoz az esethez hasonlóan most is az állatok és a ragályfogó tárgyak hanyag, illetve felelőtlen szállítása játszhatott szerepet a vírus terjedésében.
A járványügyi nyomozás még folyamatban van.
Az eddigi információk alapján a szentgyörgyvölgyi telepről személyi mozgással, illetve a széna szállítása révén kerülhetett be az állományokba a betegség. A járványügyi nyomozás során a takarmányszállításról az állattartók csak késve tájékoztatták a hatóságot, ezért már mindkét telepen tüneteket mutató állatokat találtak a helyszínre érkező állatorvosok – részletezték.
A Nébih tájékoztatása szerint a betegség terjesztésében a legnagyobb szerepet az élőállatok közvetlen és közvetett találkozása játssza, így különösen nagy kockázata van az élőállat-kereskedelemnek, az állatszállításnak, valamint a ragályfogó tárgyaknak. A már beteg állatok rendkívül nagy mennyiségű vírust üríthetnek, ami még tovább növeli a terjedés kockázatát.
A közleményben a Nébih felhívta az állattartók figyelmét a szabályok betartásának fontosságára, és egyben kéri minden érdekelt gazdasági szereplő együttműködését a betegség mielőbbi felszámolásában és terjedésének megakadályozásában.
A kiskérődzők pestise járvány közvetlen és közvetett gazdasági kára óriási mértékű lehet. Azt enyhíteni, elérni a hazai és a nemzetközi korlátozások feloldását, csak az előírt állategészségügyi intézkedések szigorú betartásával lehet
– közölték.
A Nébih szerint a betegség Magyarországon korábban még nem fordult elő; az állatokat egy romániai gyűjtőállomásról szállították Zalába, az érintett állomány felszámolása folyamatban van.
A kiskérődzők pestise a juhok és a kecskék vírusos megbetegedése, amely heveny, lázas tünetekkel, valamint a száj- és az emésztőcsatorna nyálkahártyájának gyulladásával jár.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Szijjártó Péter: Az EBESZ működését továbbra is támogatni kell

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon
