Bár a karácsony előtti napokban továbbra is zsúfoltak a bevásárlóközpontok, és sokan az utolsó pillanatra hagyják az ajándékvásárlást, a bankkártyás fizetések statisztikái már egészen más irányba mutatnak. A hazai bankkártya-elfogadás történetében először fordult elő, hogy 2025 harmadik negyedévében csökkent a fizikai kereskedőknél működő bankkártya elfogadó (POS) terminálok száma – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Egy éve még 272 591 készülékhez érinthettük bankkártyánkat, ám idén szeptember végén már csak 268 925 POS-terminál működött.
Kapcsolódó
Nagyobb forgalom, kevesebb helyen
A közleményük alapján ez annál is figyelemreméltóbb, mert eddig a bankkártya-elfogadó készülékek száma minden negyedévben folyamatosan nőtt. A mostani visszaesés ugyanakkor nem előzmény nélküli: a fizikai kereskedőhelyek száma a covid utáni 2023-as visszakapaszkodás óta visszaesést mutat éves összevetésben: a csúcsnak számító 2023. végi 159 270 bolthoz képest szeptember végén már közel 3 százalékkal – 4 449-cel – kevesebb, összesen 154 821 helyen tudtunk bankkártyával fizetni.
Mindez úgy történik, hogy a bankkártyás vásárlások darabszáma továbbra is 4–5 százalékos éves növekedést mutat, értékben pedig 9–10 százalékos bővülés látható.
Vagyis a digitális fizetés iránti igény továbbra is erősödik, mégsem ez magyarázza a fizikai elfogadóhelyek számának csökkenését.
Az okokat elemezve Gergely Péter szerint nem kerülhető meg az, hogy új alternatíva érkezett a digitális fizetési piacra az azonnali fizetési rendszeren alapuló qvik fizetéssel, ám a szakértő szerint ez inkább még a jövő, hiszen a fizikai qvik elfogadóhelyek száma még csak az elmúlt hónapokban indult növekedésnek – ám a jövőben itt is felgyorsulhatnak a változások.
Az internetre terelődik a forgalom
Ennél erősebb érvet lát a POS-szám csökkenésében a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője abban, hogy egyre több kereskedő lát fantáziát az online értékesítésben. A szeptemberben záruló negyedév során a fizikai elfogadóhelyek számának csökkenésével párhuzamosan éves szinten 15 százalékkal nőtt az internetes bankkártya-elfogadóhelyek száma, így ma már 65 806 hazai webshopban tudunk bankkártyával fizetni. Ennek eredményeként a magyarországi bankkártya-elfogadó kereskedői hálózat immár közel 30 százaléka online elfogadóhely.
A növekedés üteme rendkívüli: 2020-ban az online elfogadóhelyek aránya még csupán 16,6 százalék volt. Mindez egyértelműen jelzi a vásárlási szokások átalakulását.
Minden ötödik forintot online kereskedőnél fizetünk itthon
A BiztosDöntés.hu elemzése szerint érdekes kettősség rajzolódik ki a költési adatokban is. Bár a magyar fogyasztók által végzett tranzakciók mindössze 11 százaléka történik online platformokon, az elköltött összeg értékében már több mint minden ötödik forint internetes kereskedőnél landol.
Ez arra utal, hogy az online vásárlások átlagos kosárértéke érezhetően magasabb, mint a fizikai boltokban realizált költés
– hoz újabb érvet az online fizetés megteremtésének létjogosultsága mellett Gergely Péter.
Ma már alig találni olyan vállalkozást, amely tudatos döntésként visszalépne a bankkártyás fizetéstől. Éppen ellenkezőleg: a legtöbben igyekeznek megteremteni ezt a lehetőséget, mert világos, hogy a bankkártyás fizetés volumene tartósan és masszívan bővül – hangsúlyozza Gergely Péter. A változás sokkal inkább arról szól, hol történik a vásárlás, nem pedig arról, mivel fizetünk.
A karácsonyi roham tehát még mindig megtölti a fizikai plázákat – ugyanakkor egyre nagyobb a forgalom az „internetes plázákban” is. A bankkártyás adatok alapján egyértelműen látszik: a magyar kereskedelem szerkezete csendben, de alapvetően alakul át, és ebben az online értékesítés előretörése már meghatározó valóság – írták.
Tízből hét budapesti már az online vásárlás szerelmese, vidéken más a helyzet
Ugrásszerűen megnövekedett a netes vásárlást választók aránya, mind az EU-ban, mind idehaza. De hol rendelik a legtöbbet, hogy fest a régiós bontás és milyen trendvonalakról tanúskodik az mögöttünk hagyott öt esztendő? Grafikonokon ábrázolva mutatjuk, hol mennyire lett népszerű a különféle webshopok világa. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek