A CÖF-CÖKA (Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány) és az Egyenlő.hu, a modern szakszervezet kezdeményezte, hogy tekintettel a kereskedelmi dolgozók érdekeire, december 24-én is tartsanak zárva egységesen a hazai üzletek. Köztük az élelmiszeripari szaktor legnagyobb képviselői is.
A Blikk úgy értesült az áruházlánctól, hogy a Lidl Magyarország maradéktalanul a kezdeményezés mellé állt, és úgy döntött, hogy szenteste napján mind a 200 magyarországi üzletét zárva tartja. A Lidl Magyarország munkatársai december 24-én mind egységesen szabadnapot kapnak.
Grósz Jenő, a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke a család fontosságára hivatkozva indokolt a döntést, amiért úgy határoztak, hogy december 24-re mind a 8500 munkavállalójuknak szabadnapot adnak.
Ugyanakkor a vásárlókra is gondolnak, ezért a zárva tartásért cserébe december 23-án üzleteik a szokásosnál hosszabban tartanak nyitva.
A kezdeményező szakszervezet bízik benne, hogy a Lidl Magyarországhoz más üzletláncok is csatlakoznak. A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány CÖF-CÖKA elnöke, Csizmadia László elnök pedig hozzátette: „Egy nap nem a világ a vásárlásban, de egy nappal többet otthon lenni a családdal karácsonykor nekünk akár a Világot is jelentheti!”
37 százalékos béremelés, brutál juttatások a kereskedelmi láncoknál
Több tízmilliárdot fizetnek ki az áruházláncok évente a munkavállalóiknak, és van, ahol a komoly juttatási csomag mellett egy év alatt 37 százalékos béremelés is történt. Az Economx megkérdezte a kereskedelmi láncokat fizetési és juttatási rendszerükről. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben