A kínai tulajdoni hátterű J-Star Motion Hungary Kft. zöldmezős beruházása kétszáz új munkahelyet hoz létre Kaposváron, ami ismét rávilágít, hogy Magyarország az utóbbi tizenöt évben milyen sokat profitált a keleti nyitás stratégiájából – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a városban.
A beruházás átadásán arra is rámutatott a tárcavezető, hogy a lineáris hidraulikus szerkezeteket gyártó cég Magyarországon hozta létre a legnagyobb európai üzemét.
Kiemelte, hogy a nagyjából 25 milliárd forint értékű zöldmezős beruházást az állam 3,5 milliárd forinttal támogatta, így elősegítve kétszáz új munkahely létrejöttét.
Beszédében kifejtette, hogy az itt évente előállított 650 ezer alkatrész mintegy 95 százalékát külföldön fogják értékesíteni, azaz a gyár a magyar exportteljesítmény növekedéséhez is hozzá fog járulni.
A keleti nyitás dicshimnusza
Ezt követően hangsúlyozta, hogy az emberiség számos súlyos kihívással néz szembe napjainkban, ezek nyomán pedig megbomlott az eddigi status quo, és feltartóztathatatlannak tűnik az a folyamat, amelynek keretében a világgazdaság súlypontja nyugatról keletre tolódik, sőt ez több területen már meg is történt.
Sikeresnek nevezte a keleti nyitás stratégiáját, amelyből szavai szerint Magyarország igen sokat profitált az utóbbi tizenöt évben. Erre pedig példaként említette, hogy a tíz legnagyobb beruházó között három keleti ország is van mostanra hazánkban.
Szijjártó Péter kijelentette, hogy a magyar kormány mindig is kiemelt jelentőséget tulajdonított a kínai vállalatoknak, amelyek sorra hozzák beruházásaikat Magyarországra, így 2020-ban, 2023-ban és 2024-ben is Kínából érkezett a legtöbb beruházás.
Ezeket a beruházásokat mind-mind hatalmas versenyben nyertük meg egyébként. Leginkább európai országokkal versenyeztünk ezekért a beruházásokért. Jellemző egyes európai országokra, hogy miután elvesztették ezeket a versenyeket, panaszkodni kezdtek a kínai tőke nagy jelenlétére Magyarországon
– hangsúlyozta a tárcavezető. Majd üdvözölte, hogy az Európába irányuló kínai beruházásoknak tavaly 34 százaléka, tavalyelőtt pedig 44 százaléka érkezett Magyarországra. Valamint arra is emlékeztetett, hogy Kína az elmúlt évek során átvette az Európai Unió második helyét a világgazdasági rangsorban.
A konnektivitás-stratégiája
"Itt, Magyarországon, komoly erőfeszítéseket tettünk azért, hogy a Kelet és a Nyugat találkozási pontja legyünk, hogy a keleti és nyugati cégek Magyarországon találják meg az akadálymentes együttműködés lehetőségét"
– húzta alá a miniszter. Hozzátéve, hogyha „megfigyelik, egy-egy nagy német beruházó érkezése általában egy-egy kínai vállalat érkezésével jár. A világgazdaság már csak ilyen, ott nem politikai vagy ideológiai alapon történik az együttműködés, hanem a józan ész alapján".
A miniszter tudatta, hogy a kormány az utóbbi tíz évben 72 kínai beruházáshoz nyújtott támogatást, és ennek eredményeként nagyjából 5700 milliárd forint értékben jöttek és jönnek létre beruházások, több mint 30 ezer munkahelyet teremtve közvetlenül.
Az idei esztendőben is már több iparágban, az elektrolitgyártásban, az elektronikában és az építőipari gépgyártásban is érkezett olyan kínai vállalat, amely a világgazdaságban, a világpiacon az öt legerősebb szereplő között van a saját iparágában
– sorolta az eredményeket a miniszter.
Végezetül pedig arra is kitért, hogy Somogy vármegye ipari teljesítménye 2014 óta 320 milliárdról 750 milliárd forintra nőtt, ami majdnem 2,5-szeres bővülést jelent. Szijjártó utalt rá, hogy ebben a kormány – 52 nagyberuházást 200 milliárd forint értékben patronáló és így 1500 új munkahelyet létrejöttét elősegítő – gazdaságpolitikájának is komoly szerep volt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz