Adományokból épülhet meg az Anna-réti engesztelőkápolna Normafán, Budapest zöld kerületében. A tervekről Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Pokorni Zoltán, XII. kerületi polgármester és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta, elkötelezettek a kápolna megépítése mellett, egyben egyeztetésbe kezdenek az építési feladat átadásáról.
Korábban a XII. kerületi Hegyvidéki Önkormányzat tervezte közadakozásból megépíttetni a „Szűz Mária, a Világ Királynője Engesztelő Kápolnát” a normafai Anna-réten – írja az Index.
Ha az adományokból összegyűlik a szükséges összeg, azt átadja a kerület az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyének, amely ezzel a projekt új gazdájává válik.
Több mint négymillió forintos négyzetméterárra gyűjtenek
Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) elmondta, a tervek szerint 127 millió forintból megvalósuló kápolna létrehozására 2022 végén hirdetett gyűjtést az önkormányzat, és eddig 47 millió forint gyűlt össze.
Az egész épület csupán 4,2 x 7 méteres, azaz 29,4 négyzetméter nagyságú, ami azt jelenti, hogy több mint 4,3 millió forint a négyzetméterára.
Az adományokat továbbra is várja a Hegyvidéki Önkormányzat a Raiffeisen Banknál vezetett 12001008-00155297-05200008-as számlára, az „Anna-rét adomány” feltüntetésével.
A kápolna terveihez illeszkedő, 44,5 centiméter átmérőjű harang már elkészült.
Háromféle térré alakítható a kápolna
A polgármester hangsúlyozta, hogy a készülő kápolna nem azonos az 1940-es években Natália nővér látomásaiban szerepelt, 500 férőhelyes templommal. Mint mondta, az idők változnak, és olyan kápolnát szerettek volna, amely nem vonja el a figyelmet a természetről, ugyanakkor alkalmat ad az imádságra.
A 2018-ban kiírt építészeti tervpályázatra érkezett 59 pályamű közül a rangos, egyházi és világi szakemberekből álló zsűri Márkus Péter és Koczka Kristóf terveit választotta.
A kápolna különlegessége, hogy háromféle térré alakítható. Zárt állapotban maximum 20 ember befogadására alkalmas, a nyugati oldalának kinyitásával 50-100 embernek, a keleti oldal kinyitásával pedig nagyobb zarándokcsoportoknak, akár 1000 embernek is tarthatnak majd itt szentmisét.
![Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat](https://www.napi.hu/fototar/fototar/202303/orig/image1678969170.png/900/)
Több mint száz éve tervezték az építkezést
Erdő Péter emlékeztetett, a területen már a barokk korban a környékre betelepített svábok építettek kápolnákat, ezek egyike a mai Szent Anna-rét közelében volt. Megjegyezte, a magyarországi németségre Szűz Mária tisztelete mellett jellemző Mária édesanyjának, Szent Annának a tisztelete is.
Az Anna-réti kápolna az idők folyamán elpusztult, de a 20. század elejétől tervezték, hogy újat építenek a helyére.
Ez a terv találkozott Szűz Máriának a fatimai jelenésekben megfogalmazott kérésével, hogy végezzenek engesztelő imádságot a békéért. Erre a szándékra is kápolnát terveztek a Normafára.
Ehhez járult még hozzá az 1940-es évek elején egy magánkinyilatkoztatás is a templomról, azt azonban az egyház hivatalosan soha nem hagyta jóvá.
A háború óta nőtt az igény
Erdő Péter szólt arról is: az Anna-réten rendszeresen végeznek engesztelő imádságot és szentmiséket is tartanak. Ennek a hitéleti tevékenységnek lehetne látható helyszíne a kápolna.
Az ukrajnai háború kitörése óta a hívek részéről különösen erőssé vált az igény, hogy „fejezzük ki láthatóan, kézzel foghatóan is a vágyunkat, könyörgésüket a békéért és azért, hogy a magyar nép sértetlenül kerüljön ki ebből a nemzetközi viharból”.
A bíboros reményét fejezte ki, hogy szeptemberre elkészül a kápolna.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta, az elmúlt 10 évben szerte a Kárpát-medencében több mint 200 új templom épült kormányzati támogatással, ami bizonyítja, hogy a „kereszténység igenis élni akar és élni is fog”.
Ugyanakkor az Anna-réti kápolna építésekor az a cél, hogy az ukrajnai háború időszakában, a gazdasági nehézségek közepette ne közpénzből, hanem összefogásból épüljön meg
– tette hozzá az államtitkár.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)