Az utóbbi időben jelentősen megnőtt az ételkiszállítással kapcsolatos panaszok száma, sokszor a kiszállított termékek állagát és állapotát kifogásolták a fogyasztók. Ezért rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálat indult az érintett vállalkozások gyakorlatának feltárására. Bár tavaly a legnagyobb piaci szereplők ellen már indult eljárás, a folyamatos ellenőrzések újabb jogsértési gyanúkat tártak fel. A fogyasztók teljes körű tájékoztatása és a sérülékeny csoportok védelme érdekében a Wolt futárcég és kapcsolódó vállalkozásai átfogó ellenőrzésen estek át.
Az értékesítést végző Wolt Services Magyarország Kft. ellenőrzése során megállapításra került, hogy több alkalommal tiltott termékekkel (alkohollal és energiaitallal) szolgáltak ki fiatalkorúakat. Ezen felül megsértették az akciós árfeltüntetési szabályokat, amikor úgynevezett „kamuakciókat” hirdettek, illetve nem tüntették fel az akciós egységárat sem. Mindezen felül nem tájékoztatták előzetesen a fogyasztókat a vállalkozás nevéről és elérhetőségeiről, mivel egészen a számla kiállításáig nem tudja a fogyasztó, hogy mely vállalkozással szerződött – derül ki az NGM közleményéből.
A platformot üzemeltető Wolt Magyarország Kft. vizsgálata megállapította, hogy elavult, megszűnt panaszkezelési lehetőségről tájékoztatták a fogyasztókat, hátráltatva a sikeres jogérvényesítést. A fogyasztók elállási jogát több termék esetén jogellenesen korlátozták a weboldal pedig nem felelt meg az akadálymentesítési kötelezettségeknek. Mindezeken túl pedig nem tájékoztatták előzetesen a fogyasztókat a platformon értékesítő vállalkozások nevéről és elérhetőségeiről.
A vizsgálatok nyomán két eljárás indult, amelyek eredményeként a Wolt cégcsoporthoz tartozó érintett vállalkozásokkal szemben cégenként 100 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki, azaz mindösszesen 200 millió forintot.
A nagyszámú vásárlói bejelentés miatt a fogyasztóvédelmi eljárás mellett az NKFH élelmiszer-biztonsági és élelmiszerlánc-felügyeleti vizsgálatot is indított, míg az illetékes kormányhivatal a munkavédelmi szabályok betartását ellenőrzi a vállalkozásnál.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére