Furcsa folyamatok látszanak a 2021-es költségvetés tervei alapján: csökkenő, stagnáló kiadásokat látni az oktatásért is felelős Emberi Erőforrások Minisztériumánál (Emmi), nincs nyoma a rendőrségi béremelések forrásainak, valami viszont mocorog az egészségügyben. E számok adják a jövő évi költségvetés alapját, a tervezés márciusban megkezdődik - írja csütörtöki cikkében a Népszava.
A legnagyobb nyertesnek a Palkovics László vezette ITM látszik: míg idén a miniszter 1180 milliárd forint felett diszponálhat, addig 2021-ben már 2077 milliárd forintot kap a minisztérium. Részben ezt magyarázza, hogy sok új feladatot vett át a tárca, idekerült a szakképzések felügyelete, a felsőoktatás szinte teljes egésze, a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózata, és a jelek szerint 2021-ben is nő a hatalma. A helyzet kicsit hasonlatos a második Orbán-kormány 2010 utáni helyzetéhez, amikor a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium versenyzett a Nemzetgazdasági Minisztériummal. Most az ITM az Emmi és a Pénzügyminisztérium kihívójának is tűnik, ha nyílt versengés nincs a dominanciaharcban.
A 2021-es költségvetési tervszámok szerint a másik feltörekvő csillag Varga Judit Igazságügyi Minisztériuma, de a tárca még egy másik ligában játszik: 2020-ban mintegy 15 milliárd forint felett rendelkezik, ami '21-re már 21 milliárd forint lesz, tehát 42 százaléknyi pluszforrást szerez. A következő két évben stabilan 40 százalékkal nő a honvédelem kiadása, ám ez jelentős részben a megkezdett nagy értékű fegyverbeszerzések költsége. A Belügyminisztérium számaiból két dolog látszik: a kormány nem kívánja növelni a "migránsveszéllyel" kapcsolatos kiadásokat. Valamint nem látszik, hogy a belügyi dolgozók - rendőrök, katasztrófavédők stb. - alacsony béreit egyhamar megemelnék - foglalja össze a lap.
Az oktatásért, a szociális ellátásokért, a kultúráért és az egészségügyért is felelős emberi erőforrás tárca tovább veszít pozíciójából: az Emmi az idei 3647 milliárd forint után 2021-ben már csak 3122 milliárdot költhet - ami 14 százalékos csökkenés, mindez 3-4 százalékos infláció mellett.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy