Azt tapasztalták, hogy 150 diákjuk körében - akik közül több mint 60-an fokozottan hátrányos helyzetűnek számítanak - a gyakori fejfájás, az írási, olvasási vagy számolási hibák mögött nem ritkán látásproblémák vannak, de ezt az okot a szülők csak elvétve ismerik fel - mondta az MTI-nek Faragó Zsolt intézményvezető.
Gyermekeiket ezért nem is viszik szemorvoshoz, ha pedig mégis kiderül, hogy csak szemüveggel láthatnak jól, annak a költségét nem nagyon tudják vállalni. (A magyar kormány olyan ellen küzd, amit a magyarok szeretnének.)
Kapcsolódó
Az iskola kezdeményezésére - amelyet a Gyermekétkeztetési Alapítvány is felkarolt - a Magyar Látszerész Szövetség szakorvosai és optikusa közreműködésével tartottak hétfőn átfogó szűrést a zalai kistelepülés iskolájában. Délutánig több mint 60 gyereket vizsgáltak meg, közülük ötről derült ki, hogy szemüvegre van szüksége az éleslátáshoz.
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor