Gianni Pittella, az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata frakciójának vezetője, vasárnap este, a magyarországi kvótareferendum eredményének ismeretében kijelentette: "Európa egésze győzött. A populizmus és az idegengyűlölet alulmaradt. Orbán hazugságai téglafalba ütköztek.
A háború elől menekülők távoltartása érdekében gyűlöletből, hazugságokból és pengés drótból felépített fal remélhetőleg elkezd leomlani. A migrációs válság kezeléséhez hosszú távú, európai válaszra van szükség, amely a szolidaritáson és a felelősség megosztásán alapul" - írta közleményében az MSZP-t és a Demokratikus Koalíciót is tagjai között tudó, az EP második legnagyobb frakciójának számító képviselőcsoport vezetője.
"Gratulálunk a magyar állampolgárok többségének, akik az otthonmaradás mellett döntöttek, és amellett, hogy valóban demokratikusan cselekszenek és nem vesznek részt Orbán piszkos játékaiban, s így érvénytelenné tették ezt a referendumot" - fogalmazott Pittella.
Később az Európai Parlament liberális frakciója (ALDE) is reagált az eredményekre. Mint írták, "a magyarok megmutatták, hogy nem követik Orbán populista és rasszista politikáját". A képviselőcsoportot vezető Guy Verhofstadt azt írta a Twitteren, hogy "a menekültválságra nem a gyűlölet vagy a félelem jelenti a megoldást; humánus, közös európai válaszra van szükség".
Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője azon véleményének adott hangot Twitter-üzenetében, hogy a népszavazás érvénytelensége bebizonyította: "Magyarország az adófizetők pénzéből a gyűlöletkampányra fordított milliárdok ellenére sem áll Orbán mögött".
Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője pedig azt hangsúlyozta, hogy a történtek megmutatták, Magyarország "bölcsebb, mint gondolták".
Legolvasottabb
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Milliárdokért licitált a világ elitje: a fiatalok luxust vettek, a tapasztaltak mesterművekre vadásztak
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Berobbant a nemesfém-őrület: soha nem volt még ilyen drága az ezüst
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma