Éjszaka az ország nagy részén felszakadozik a felhőzet, délnyugaton néhol pára- ködfoltok képződhetnek, de északkeleten, keleten azonban hajnalig felhős marad az ég, és főként ott, esetleg a déli határvidéken valószínű kevés helyen eső.
Vasárnap napközben változóan vagy gyengén felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel, csak késő délutántól délnyugat felől növekszik meg a felhőzet, és estétől egyre többfelé alakul ki csapadék. A helyenként élénk északnyugati szél éjszaka nyugatira, délnyugatira fordul, és főként keleten megerősödik.
Holnap eleinte a délnyugati, délutántól a keletire, délkeletire forduló szél lesz többfelé erős. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8, északkeleten, keleten 9 és 11 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 14 és 19 fok között valószínű - írják a meteorológusok.
Hétfőn többnyire erősen felhős idő várható, de átmeneti felszakadozások, illetve tartósabban borult tájak is előfordulhatnak. Reggel még többfelé várható eső, zápor, de napközben inkább csak elszórt jelleggel alakulhat ki zápor, esetleg zivatar. A délkeleti, keleti, majd a délnyugatira, nyugatira forduló szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 13 fok között valószínű, a szélcsendes, derült tájakon számíthatunk az alacsonyabb értékekre. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 24 fok között alakul.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Álommunka vagy túlélőtábor? Parkőrt keresnek egy lakatlan szigetre
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói