Éjszaka a legtöbb helyen derült vagy kissé felhős lesz az ég, a keleti határszélen, a Dél-Alföldön, valamint északnyugaton lehet több felhő, utóbbi helyen záporeső sem kizárt.
Csütörtökön többnyire közepesen felhős idő valószínű, a Tiszántúlon azonban időszakosan több lehet a felhő. Emellett a Dunántúlon és az Északi-középhegységben is lehetnek felhősebb területek, ezeken a tájakon néhol zápor, zivatar is kialakulhat.
A nyugatias szél napközben többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6, 15 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
Pénteken a kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett sok napsütés, csapadékmentes idő várható. Legfeljebb néhol élénkül meg az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24, 27 fok között alakul - írják a meteorológusok.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg