Péntek este alapvetően fátyolfelhős idő várható, némi középszintű felhőzettel. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban általában 3 és 11 fok között várható, ennél hidegebb csak a hidegre hajlamos területeken lehet.
Szombat este fátyolfelhők mellett többször megnövekszik a középszintű felhőzet, így több-kevesebb napsütés valószínű. Csapadék nem várható. A légmozgás többnyire mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 22 és 27 fok között várható.
Vasárnap változó vastagságú magasszintű felhőzet szűri a napsütést, emellett többnyire kevés gomolyfelhő is képződik. Északon egy-egy zápor, esetleg zivatar előfordulhat. A délies szél megélénkül, elsősorban délnyugaton többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul.
Hétfőn a nap első felében napos, fátyolfelhős idő várható, majd délutántól nyugat felől erőteljesebb felhősödés kezdődik, és a késő délutáni, esti óráktól elszórt jelleggel már kialakulhat zápor, (akár heves) zivatar. A délnyugati, déli szelet erős, főként a Dunántúl északi felén többfelé viharos lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet a nyugati megyékben jobbára 21 és 25, keletebbre 26 és 30 fok között valószínű.
Legolvasottabb
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban