Vasárnap estig országszerte többnyire derült vagy kissé felhős idő várható csapadék nélkül. Mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalra foltokban köd képződhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 26 és 31 fok között várható.
A Balaton térségében eleinte gyenge-mérsékelt, változó irányú lesz a légmozgás, majd szombaton, az este folyamán átmenetileg egyre többfelé északias irányba fordul a szél. Az éjszaka második felében a Balaton keleti felében ismét változó irányúvá válik a szél, míg a nyugati medencében továbbra is északi szél lesz a meghatározó, mely hajnaltájt kissé meg is élénkülhet.
Kapcsolódó
Jellemzően derült lesz az ég, de késő este átmenetileg északnyugat felől fátyolfelhők sodródhatnak a térségbe. Csapadék nem várható. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet a vízparton 16, 17 a parttól távol 12-14 fok körül alakul.
Vasárnap délelőtt gyenge vagy mérsékelt, változó irányú (a nyugati medencében jobbára északi) lesz a légmozgás. A déli óráktól kezdődően egy-egy élénkebb befújás már többfelé előfordulhat észak felől. A nap első felében zavartalanul napos idő ígérkezik, majd déltől gomolyfelhők tűnhetnek fel az égen, de csapadék nem várható.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 28, 29 fok körül alakul. Késő este 20, 21 fok valószínű.
A Balaton Siófoknál 23, a Velencei-tó Agárdnál 22 fokos.
A meleg, száraz, csendes időjárás folytatódik a következő napokban is, mely kedvező az érési folyamatoknak, a betakarításnak és az egyéb mezőgazdasági munkáknak. Az elvetett repcének azonban csapadékra lenne szüksége.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg