Magyarországon tavaly 63 967-en kötöttek házasságot, 8063-mal kevesebben, mint egy évvel korábban, amikor 72 030 esküvőt jegyeztek a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.

Megtört a lelkesedés, ami a házasságkötések számában jelentős, 11 százalékos visszaesésen látszik, pedig 2017-ig stabil növekedést mutatott.

2017-ben 50 572 házasságot kötöttek Magyarországon, azóta a legkiugróbb növekedés 2019-ben látszott 65268 házassági esküvel, amire magyarázat lehet, hogy 2019. július elsején vezették be a házassági jogviszonyt a babaváró hitel feltételeként.

Ingadozó a válások száma

válások száma a Pénzcentrum szerint hektikusabban változott: utoljára 2015-ben haladták meg a 20 ezret. Az érték azóta durván 17-18 ezer között ingadozott:

  • 2016-ban volt a legmagasabb (19 552),
  • 2020-ban pedig a legalacsonyabb (14 979),
  • míg tavaly 17 695 volt.

Sok olyan év is volt azonban 2015 előtt, amikor a válások száma akár jelentős mértékben is meghaladta a 20 ezret:

  • Megdöbbentően nagy számban váltak például 1980-ban (27 797),
  • de a 2007-es (25 160),
  • és 2008-as (25 155) években is rendkívül magas számban adták ki egymás útját a felek.

Árnyaltabb képet kapunk, ha a válások számát az adott évben megkötött házasságok számához viszonyítjuk: az ezer házasságkötésre jutó válások száma 1980-ban még csak 346 volt, ám a 2000-es években már folyamatosan meghaladta az 550-et, sőt, 2007-től kezdve a 600-at is. Ez az érték 2010-ben volt a legmagasabb, akkor ugyanis 672,1 válás jutott ezer házasságkötésre.

A trend azóta megfordult: 2011-ben 651,6, 2012-ben pedig 603,7 válás esett ezer házasságkötésre, azóta pedig tartósan 600 alatt maradt a szóban forgó érték, amely 223,3-mal 2020-ban volt a legalacsonyabb.

Nem születik elég gyerek, csökkent a házasságkötések száma

A statisztikai hivatal friss adatai szerint egy év alatt a házasságkötések száma 25 százalékkal csökkent. A demográfiai fordulat sem jött el, csökkent a születések száma is. Bővebben >>>

Csúsznak a válások

A váláskori átlagos házasságtartam szinte folyamatosan emelkedett az utóbbi bő négy évtizedben: 1980-ban még átlagosan 10,6 év után ért véget egy házasság, míg 2022-ben ez az érték már 13,9 év volt.

Ezzel megfigyelhető, hogy a 1980-ban a férfiak átlagos életkora 36,2 év volt a házassági kapcsolatuk lezárásakor, míg a nőké 33,1 év. Ezzel szemben ez az érték 2022-ben már 45,8 év volt a férfiak és 42,8 év a nők esetében.