A bulvárlapnak a matróz édesanyja mesélte el, hogy mindkét fia gyerekkorától kezdve imádta a vizeket, János sokat evezett a Tiszában. Korábban katonatiszt volt, de a hajózásra mindig a szenvedélyeként tekintett.
P. János Budapesten élt az élettársával, közösen nevelték a nő kislányát. A három évvel fiatalabb öccse az édesanyjukkal él egy vidéki városban.
Kapcsolódó
A lap ír a másik hajó kapitányáról az ukrán Jurij C-ről, aki 44 éve vezet hajót és még nem okozott soha balesetet. A férfi közel húsz éve áll a Viking Sigyn hajót is a flottájában tudó cég alkalmazásában. Az odesszai férfit a rendőrség letartóztatta, ügyvédje szerint azonban túl korán, mert szakértők kirendelése még folyamatban van.
Legolvasottabb
Visszavonták a körözést: előkerült Pesty László
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Megszólalt Magyar Péter a benzinárakról – számokkal ment neki a kormánynak
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
Vizsgálat indul a fővárosi pszichiátriai intézet működése miatt
Ez a kis hevesi falu veri az egész országot: itt a legdurvább a gyógyvíz Magyarországon