Miután az új kapcsolatok megteremtése nem megy a horvát fél akarata nélkül így a kormány felhatalmazta az illetékes minisztereket a tárgyalásokra. Így a nemzeti fejlesztési miniszter, valamint a külgazdasági és külügyminiszter feladata, hogy megtárgyalja a horvát féllel az M6-os gyorsforgalmi úthoz kapcsolódó, horvát oldali A5-ös gyorsforgalmi szakasz
megvalósítását.
Az M6-A5 Ivándárda/Branjin Vrh schengeni előírásoknak megfelelő új határátkelőhely létesítéséről viszont a belügyminiszternek kell tárgyalnia a szomszédokkal.
Kapcsolódó
A magyar fél bevenné a közútfejlesztési programba az M60-as gyorsforgalmi utat, de ennek is meg kell teremteni a horvátországi csatlakozását. Magyarország előkészíti a 67-es számú főút Szigetvártól Zalátáig történő meghosszabbítását, de itt is le kell tárgyalni a horvát oldali csatlakozást. Hasonlóan a másik félen múlik a Sárok-Főherceglak kisléptékű útkapcsolat horvát oldali szakaszának a megvalósítása. Ehhez a forrás a Magyarország-Horvátország Együttműködési 2014-2020 Programban rendelkezésre áll.
A kormány egyetértett a Budapest-Pécs-Eszék közötti vasúti összeköttetés létesítésével, amelyet utasbarát módon, lehetőleg
átszállás nélkül és a menetidő 5 óra 30 percre történő csökkentésével szükséges biztosítani. A horvát féllel való egyeztetést erről is meg kell kezdeni.
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek