A kiskunfélegyházi rendőrök még 2024 októberében indítottak eljárást kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt, mert olyan információ jutott a birtokukba, hogy a városban fiatalok különféle tiltott anyagokat árulnak a kortársaiknak.
A nyomozás szálai először két kiskunfélegyházi és egy pálmonostori lakoshoz vezettek. A 15, 17, illetve 21 éves fiatalok egy 17 éves fülöpjakabi fiútól szerezték be a kábítószert. Ők négyen közösen, összehangoltan végezték az illegális tevékenységet: előfordult, hogy a vevőkhöz többen mentek, és amíg egyikük az üzletet bonyolította le, a másik a figyelő szerepét töltötte be.
A több hónapos nyomozás eredményeként március 12-én hajnalban a kiskunfélegyházi rendőrkapitányság munkatársai – megyei kommandósok közreműködésével – egyszerre négy helyszínen, összehangolt akció során ütöttek rajta a kábítószer-kereskedéssel foglalkozó bűnbandán.
A terjesztőknél tartott kutatások alkalmával számos olyan eszköz – elektromos mérleg, kis tasakok, dohányőrlő – került elő, amelyeket az illegális anyagok méréséhez, adagolásához használtak. A nyomozók ezen túlmenően pénzt, mobiltelefonokat foglaltak le, illetve egyiküktől egy autót is.
A rendőrök kábítószergyanús anyagokat is találtak: marihuánát, fehér port, zöld és barna gumókat foglaltak le, amelyeket szakértők vizsgálnak meg. A gyanúsítottak között van olyan, aki maga is szerfogyasztó.
A nyomozók a bűntársakat kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezik a letartóztatásukat.
(MTI)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni