Január 18-án a rendőrök 43 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 11 súlyos és 31 könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 186 személyt fogott el, közülük 46 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 98 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 175 személyt állítottak elő, köztük 82 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 4 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 106 esetben foganatosítottak - olvasható a rendőrség honlapján.
Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 32 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, további 3 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.
A rendőrök 9 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Mínuszok helyett hőség: így néz ki a karácsony a déli féltekén – képek
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket