A KSH a külkereskedelmi termékforgalom január-márciusi alakulásáról közli első becslését, illetve a márciusi ipari termelésről publikál előzetes adatokat. Az államadósság-kezelő a 12 hónapos dkj-k és a 2017/C jelű államkötvények aukcióját tartja, rendre 60 és 30 milliárd forint meghirdetett mennyiséggel.
Reggel Kínából is érkeznek külkeradatok, majd a délelőtt folyamán Svájc közli az áprilisi inflációs mutatókat. Délután egy órakor a brit, 45 perccel később az eurózónás központi bank közli kamatdöntő ülésének eredményét, fél háromkor pedig a szokásos csütörtöki amerikai munkaerőpiaci statisztika érkezik.
Legolvasottabb
Ukrajna mellé állt Orbán fő szövetségese – kék-sárga zászlókkal borítják be a minisztériumokat
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Kompenzációt kapnak a pedagógusok, még a választás előtt elutalják
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
„Ez lehetetlen!” - üzente az Európai Tanács elnökének Orbán Viktor
Biztonsági őrökkel vitték ki az ellenőröket a fővárosi cégtől – Vitézy szerint valamit nagyon el akartak tüntetni
Kiderült, mely bankok nem férnek bele Nagy Márton ötös tervébe