Mintegy 30 ezer lakás felújítására ad lehetőséget az Otthonfelújítási program, amelyben az energiamegtakarítást célzó sikeres támogatási kérelem elkészítéséhez és megvalósításhoz hozzáértő szakértő (pénzügyi és építőipari) közreműködése szükséges – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).
A program mintegy 200 milliárd forint nagyságrendű építési feladatot generál, elsősorban a mikró és kisvállalkozások számára.
A szakszövetség tájékoztatása szerint a felújításokhoz szükséges magyarországi gyártású építési termékek és a kivitelezői kapacitás rendelkezésre áll.
A támogatás alapfeltételét jelentő 30 százalékos energiamegtakarítás különböző felújítási módokon érhető el. A szakszövetség szerint a lakóingatlan műszaki adottságaiból kiindulva, a támogatást kérelmező pénzügyi lehetőségeit is számításba vevő szakértői közreműködés kell az alapos előkészítéshez. Ezen felül javasolják, hogy a kivitelezőt is minél előbb vonják be az energiamegtakarítást célzó előkészítésbe.
Az ÉVOSZ szerint a támogatási program gyors elindulása lehetőséget teremt arra, hogy már az idei őszi fűtési szezonra elkészüljenek a jelentős energiamegtakarítást eredményező lakásfelújítások.
A szakszövetség becslése szerint Magyarországon mintegy 2,2 millió olyan lakóingatlan van, ami a programba bevonható. Ezért is fontos, hogy az Otthonfelújítási programot a tapasztalatok felhasználásával, újabbak is kövessék. Szükségesnek tartják például, hogy a jövőben a társasházi lakások is felújítási program részesei lehessenek.
Két legyet ütne egy csapásra a kormány az otthonfelújítási programmal
Az otthonukat korszerűsítő emberek támogatása mellett az építkezésekhez szükséges anyagok hazai gyártóit is helyzetbe hozza az új program.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Leállt az M3-as metró
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják
Mérföldkő a Wizz Airnél: megvette budapesti központját a légitársaság
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben