A Napi Gazdaság hétfői számának cikke
Busás haszonra tett szert állampapírjainkon hazánk legnagyobb magánhitelezője, a kötvényállományunk közel 15 százalékát birtokló Franklin Templeton. Az amerikai befektetésialap-kezelő portfóliójában lévő magyar államkötvények nyilvántartási értéke az árfolyam-emelkedés következtében 567 millió dollárral, azaz bő 120 milliárd forinttal emelkedett a harmadik negyedév során − derül ki a társaság kimutatásaiból. A portfóliók részletes ismertetéséből kiolvasható, hogy nem vásároltak és nem is adtak el számottevő mennyiségben kötvényeinkből, a hozamcsökkenés okozta felértékelődés nyomán azonban halovány mértékben szinte minden portfólióban nőtt a súlyuk. A negyedév végére a Michel Hasenstab (képünkön) nevével fémjelzett alapokban tartott magyar államkötvények összértéke meghaladta a 9,3 milliárd dollárt, forintban a 2000 milliárd forintot.
Három hónap alatt tisztes, 6,2 százalékos hozamot ért el így a Templeton a magyar papírokon, azaz a magyar befektetések jóval jövedelmezőbbnek bizonyultak, mint a vizsgált portfóliók, amelyek átlagosan "csak" 5,1 százalékot hoztak a negyedév során. A portfóliókban lévő magyar papírok mintegy fele forintban denominált, a másik fele dollárban, illetve euróban denominált kötvény. Utóbbiak − amelyek hátralévő futamideje a tíz évet közelíti − különösen jól hoztak, némelyek árfolyama több mint 10 százalékkal emelkedett a harmadik negyedév során.
Tekintve, hogy az év eddig eltelt részében a Templeton által Magyarországon elért hozam meghaladja a 15 százalékot, feltehető, hogy Michel Hasenstab a gyenge 2011-es év ellenére sem bánta meg a budapesti kiruccanást. Persze az elért nyereség egyelőre csak papíron létezik. A Templeton súlya ugyanis akkora a magyar piacon, hogy itteni kötvényállományának mindössze töredékétől tudna úgy megszabadulni, hogy az ne okozzon áresését a piacon, valamennyi papír egyidejű piacra öntése pedig romokba döntené a magyar adósságkezelést. (Állítólag ennek következtében a Templeton vezetőjét jóval szívélyesebben fogadják a kormány vezetői, mint a Valutaalap tárgyalódelegációját.)

Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok