A szociális Európa érdekében be kell vezetni az európai családi pótlékot, ami minden európai gyereknek egységesen járna; a juttatás a tagállami családi pótlék mellett járna - közölte Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője.
Az európai minimálbér és minimálnyugdíj bevezetése nem európai, hanem emberi minimum. Ez a két kiegészítő juttatás akkor járna, ha egy tagállam nem képes vagy nem akarja a saját állampolgárai számára biztosítani a tisztességes megélhetéshez szükséges jövedelmet. "Ma például Magyarországon a családok több mint egynegyede él a létminimum alatt".
Kapcsolódó
Azt mondta: ezeket a juttatásokat az úgynevezett európai multiadóból lehetne finanszírozni. Jelenleg a legnagyobb és a leggazdagabb cégek képesek leginkább kikerülni az adófizetést. Ezt főleg azért tehetik meg, mert az államok egyenként tárgyalnak velük, ezért az országok zsarolhatóvá válnak. Amennyiben az összes tagállam közösen tárgyalna, akkor sokkal hatékonyabban és sokkal határozottabban lehetne fellépni az adóelkerülés ellen - tette hozzá.
Pártjuk az erős és egységes Európát képviseli, európai egyesült államokat akarnak építeni - mondta. Az európai egyesült államok a gazdasági közösségen túllépve nem egyszerűen fogyasztóként, adófizetőként vagy munkavállalóként, hanem hús-vér emberként, egy nagy közösség részeként tekint az uniós állampolgárokra. Kérdés, hogy ennek az Európának részei lesznek-e a magyarok. Szavai szerint ezért is hazafias kötelessége, hogy küzdjön Orbán Viktor rendszere ellen, mert az azzal fenyeget, hogy Magyarország Európa perifériájára szorul.
A jelöltet megkérdezték, hogy miért vállal politikai szerepet. Válasza szerint korábban úgy gondolta, elegendő, amit a közéletben tesz, az áprilisi parlamenti választás után azonban megváltozott ez a véleménye. Újabb kérdésre azt felelte, ha megszerzi a mandátumot, azt fel is veszi.
Legolvasottabb
Ezzel nem csak a Paks II.-nek lőttek
Fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nyáron érkezik a jelentős emelés
Íme a világ 10 legjobb városa 2026-ban, az első helyezett sokakat meglephet
Jön a milliomosok adója: van, aki már menekíti a vagyonát
Puzsér Róbert a Nemzeti Meneten: Ha a Tisza győz, akkor is kemény polgári kontroll kell
Behúzták a féket, inkább szembe mennek Ursula von der Leyennel
Sorra mondják le az európai álomnyaralásokat, a luxushajók a Perzsa-öbölben rekedtek
Meghalt Lőte Attila színművész
Így fest közelnézetből a Tisza Nemzeti Menete - Képek