A  Boston Consulting Group által készített, de eddig titokban tartott egészségügyi reformterv radikális átalakításokat javasolt a magyar ellátórendszerben. A több száz oldalas dokumentumot a Belügyminisztérium rendelte meg 2020-ban, mintegy 352 millió forintos megbízási díjért. A terv – amelyet „Hippokratész projekt” néven említenek – átfogó strukturális reformot vázolt fel: a kórházrendszer átszervezésétől az alapellátás megerősítésén át a magánegészségügy szerepének növeléséig számos változtatást tartalmazott. A dokumentumot azonban a kormány döntés-előkészítő anyagnak minősítette, ezért tíz évre titkosította – de a HVG megszerezte a dokumentumot.

A tanulmány megszületésének hátterében az állt, hogy a magyar egészségügyi rendszer régóta strukturális problémákkal küzd: orvos- és szakdolgozóhiány, elöregedő infrastruktúra, hosszú várólisták és a megelőzés gyengesége jellemzi. A  reformterv szerint mindez csak egy átfogó, több lépcsős átalakítással kezelhető. A javaslatcsomag összesen 53 intézkedést tartalmazott, amelyek a megelőzésre, az alapellátásra, a járó- és fekvőbeteg-ellátásra, valamint a rehabilitációs és krónikus ellátásokra egyaránt kiterjedtek.

Számos kórházat be kellett volna zárni

A leglátványosabb változások a kórházi és szakrendelői hálózat átszervezését érintették volna. A tervezet szerint a 2019-ben működő 108 fekvőbeteg-intézményből 2035-re mindössze 70 maradt volna meg, az aktív kórházi ágyak száma pedig 41 ezerről 27 ezerre csökkent volna. A  járóbeteg-ellátó intézmények száma még drasztikusabban esett volna vissza: az akkori 557 rendelőintézetből 221 működött volna tovább. A koncepció lényege nem pusztán bezárás, hanem a kapacitások koncentrálása volt: kevesebb, de jobban felszerelt és magasabb szakmai színvonalon működő intézmények kialakítása.

A rendszer új logikája a területi ellátásszervezésre épült volna. A gyakori betegségeket kezelő poliklinikák 15–30 percen belül elérhetők lettek volna, míg a komplexebb diagnosztikai és szakellátást nyújtó járóbeteg-klinikák 30–60 perces távolságban működtek volna. Fekvőbeteg-ellátást főként az 50 ezer lakosnál nagyobb településeken képzeltek el, regionális központokkal. Budapesten például négy centrumkórház és hét helyi kórház maradt volna a rendszer gerince.

A megszűnő intézmények jelentős részét nem zárták volna be teljesen, hanem más funkciót kaptak volna. A javaslat szerint sok kórházból krónikus ellátó intézmény, rehabilitációs központ vagy szociális ellátóhely – például idősgondozási intézmény – válhatott volna. A cél az volt, hogy az idősek vagy tartós ápolásra szorulók ne a drága aktív kórházi osztályokon kapjanak ellátást, hanem megfelelő szociális vagy krónikus ellátási környezetben.

Kapcsolódó

Kiegészítő egészségbiztosítást sürgettek

A reformterv az alapellátás megerősítését is kulcskérdésnek tekintette. A tartósan betöltetlen  háziorvosi körzetek problémáját anyagi ösztönzőkkel próbálták volna kezelni, a háziorvosok jövedelmét pedig 130–140 százalékkal emelték volna. Emellett széles körű telemedicina megoldásokat javasoltak, különösen a vidéki ellátás javítása érdekében. A védőnői rendszer átszervezését is felvetették: a területi felosztás helyett a gyermekorvosokhoz rendelt védőnői csapatok működtek volna.

A javaslat finanszírozási reformokat is tartalmazott. A teljesítményvolumen-korlát rendszerének átalakítása, a társadalombiztosítási járulék beszedésének szigorítása és a gyógyszerfelírás ellenőrzése mind szerepelt a tervben. Emellett a magánegészségügyi szolgáltatások erősítését és átláthatóbb szabályozását is javasolták, hosszabb távon pedig a kiegészítő egészségbiztosítás bevezetését.

A reform megvalósítása jelentős többletforrást igényelt volna. A számítások szerint 2020 és 2026 között évente 230–270 milliárd forint pluszberuházásra lett volna szükség, amelynek egy részét uniós forrásokból lehetett volna fedezni.

A tanulmány készítői ugyanakkor azzal számoltak, hogy a rendszer racionalizálása hosszabb távon megtakarításokat hozhat, amelyeket vissza lehetne forgatni az egészségügybe.

Független szakértők szerint a dokumentum szakmailag megalapozott és vitaalapot jelenthetett volna a magyar egészségügy jövőjéről. Többen ugyanakkor úgy vélik, a tervezet politikailag kockázatos elemeket – például intézménybezárásokat és jelentős költségnövekedést – tartalmazott, ami magyarázhatja, miért nem került nyilvános szakmai-társadalmi vitára. A kritikusok szerint a reformterv eltitkolása azt jelzi, hogy a rendszer mélyebb átalakítását végül nem vállalta fel a kormány.