A kormány és a kamara által aláírt stratégiai megállapodás miben különbözik a korábbi együttműködésektől?

A kormány és a kamara idén májusban kötött stratégiai megállapodást. Ez a dokumentum átfogóbb, mint a korábbiak, és szemléletében is eltér tőlük. Nemcsak azt rögzíti, hogy mit szeretnénk elérni (például magasabb GDP-t, jobb életszínvonalat, több beruházást alacsony infláció mellett), hanem a hogyanra is kitér. Pontosan meghatározza a felelősségi köröket. Van, ami a kormány feladata, van, ami a kamaráé, és vannak közös felelősségek is.

Kapcsolódó

Nyilván a rendszerekhez (adórendszerhez, adminisztrációs keretekhez stb.) a kormány tud hozzányúlni, a kamara pedig javaslatokat tehet. A megállapodás azt is tisztázza, milyen témákban tehetünk javaslatot: adózási, támogatási, infrastrukturális kérdésekben például rendszeresen élünk ezzel a lehetőséggel. 

De nem állunk meg a javaslattételnél: részt is vállalunk a gazdaság fejlesztésében. Ennek aktuális fókusza a tudásalapú gazdaság erősítése.

A magyar vállalkozói szféra ma már elérte azt az össz-technológiai színvonalat, ahol a világ jelenleg tart. Persze mindig van mit tanulni, de az kimondható, hogy nagyon sok területen vannak olyan vállalkozóink, akik a technológiai határon működnek. A tudásalapú gazdaság abban segít, hogy ezt a szintet túllépjük, és ne ragadjunk bele a közepesen fejlett országok csapdájába, hanem tovább tudjunk fejlődni.

A mostani egyeztetések során a kamara konkrét javaslatokat is megfogalmazott. Ezek közé tartozik többek között az iparstratégia átfókuszálása és a gazdaság középtávú modernizálása, az innovatív vállalkozások támogatása, például szabályozási és finanszírozási akadályok lebontásával, a legkisebb vállalkozók terheinek csökkentése, a vámintézkedések negatív hatásainak mérséklése, valamint új oktatási és képzési programok indítása. Emellett kiemelt cél a digitális fejlődés felgyorsítása, a Demján Sándor Program újraindítása, illetve a Széchenyi Kártya Program bővítése és digitalizálása is.

A mesterséges intelligencia kapcsán melyek a legégetőbb feladatok most?

A mesterséges intelligencia közös ügy, ez is szerepel a megállapodásban. Jelentős erőforrásokat mozgósítunk rá: digitális ébresztőket tartunk, például Tusványoson is minden reggel ezzel kezdődött a program a kamarai sátorban. Vidéken szintén nagyon aktívak a kamarák, sorra szervezik a képzéseket a pár órás bevezető előadásoktól egészen a hosszabb, oktatási jellegű napokig. A részvétel mindenhol óriási, folyamatos teltház van.

Nem csak arról beszélünk, hogy ki kell próbálni a ChatGPT-t vagy más hasonló megoldásokat, ennél sokkal mélyebb kérdések is napirenden vannak. A HVG-ben megjelent véleménycikkünkben például amellett érveltünk, hogy a technológiai szuverenitás nem abszolút függetlenséget jelent, hanem kritikus képességek feletti kontrollt és bizonyos külföldön kifejlesztett eszközök stratégiai felhasználását. A digitális nyelvi szuverenitás nem grandiózus ambíció, hanem kulturális szükségszerűség. Teljesen racionális cél ágazatspecifikus magyar nyelvi modellek létrehozása, például a jogi, közigazgatási vagy pénzügyi szövegek feldolgozására. Emellett szükség van adatközpontokra, illetve annak kialakítására, hogy hogyan tud megmaradni és fejlődni a magyar nyelv a nagy nyelvi modellek világában. 

A Microsoft a GVH-val kötött megállapodása alapján például vállalta, hogy legalább tízmilliárd magyar szóból összeállított adatállományon tanítja a rendszereit, és az adatokat más fejlesztőknek is elérhetővé teszi. Ez kulcsfontosságú lépés. Emellett az OTP-nek is van saját nyelvi modellje, és komoly terveket dolgoznak ki a teljes magyar közigazgatási jogtár mesterséges intelligenciával való feldolgozására is a minisztériumban.

Az előttünk álló feladat tehát több pilléren nyugszik: számítási kapacitások építése, nemzeti adatrezidencia biztosítása, szabályozási keretek kialakítása, valamint az oktatás fejlesztése és a kompetenciák megerősítése. A nyelvi modellek ebben csak egy elemet jelentenek.

A lényeg, hogy olyan környezetet teremtsünk, ahol a hazai vállalatok és a közszféra is elsőként tudja alkalmazni a megoldásokat. Ez adhat valódi versenyelőnyt Magyarországnak, vonzhat ide tehetségeket és befektetéseket.

Hogyan lehet Magyarországon kialakítani azt a társadalmi és finanszírozási közeget, amely egyszerre támogatja a meglévő technológiák hatékony működését és az új, kockázatosabb innovációk felkarolását?

Nagyon más feladat jól elosztani az erőforrásokat úgy, hogy a már meglévő technológiákból a lehető legtöbbet hozzuk ki, mint teljesen új megoldásokat megálmodni. És amikor át kell lépni az egyikből a másikba, az fájdalmasan nehéz folyamat. Most éppen ebben a korszakban vagyunk.

Ehhez meg kell tanulnunk máshogy finanszírozni is. Egészen más egy működő üzem meglévő erőforrásait egy hitellel megtámogatni, mint egy álmot, egy kockázatos innovációt megfinanszírozni. Elég, ha a ’90-es évek végének Amerikájára gondolunk: dollármilliárdok égtek el a dotcom-lufiban, de a végén megszületett belőle az Apple, a Facebook és sok más sikeres vállalkozás. Sőt, azok az emberek, akik az elején máshol pénzt buktak, később ezekbe is befektettek, és összességében az összvagyon jelentősen nőtt. Nemcsak Mark Zuckerberg vagy Elon Musk vagyona gyarapodott, hanem rengeteg kisbefektetőé is.

Ehhez viszont szükség van egy olyan társadalmi közegre és kultúrára, amely támogatja a kockázatvállalást. Nem lehetetlen feladat, csak meg kell találni a megfelelő eljárásrendet, amely biztosítja, hogy ez a gyakorlat valóban működjön.

Ezért is lehet fontos például az MMA-val való együttműködése a kamarának. Mit várnak ettől a partnerségtől?

Mi tudunk számolni, Excel-táblákat készíteni, folyamatokat szervezni, de a még nem létezőt megfogni egészen más feladat. A vállalkozónak el kell képzelnie, hogy majd egyszer lesz valami, ami még nincs. Gondoljunk csak arra, hogyan találta ki Steve Jobs, hogy a hadsereg által fejlesztett képernyőérintéses technológiát összekapcsolja más technológiákkal, és ebből létrehozza az iPhone-t. Ez már-már művészi teljesítmény volt.

Hogyan lehet Magyarországon úgy kialakítani a szabályozási és finanszírozási környezetet, hogy az ne fékezze, hanem támogassa az újszerű kezdeményezéseket?

A mesterséges intelligencia közgazdasági kérdése abban áll, hogy mindenki tud mindent: egyszerre mindenki hozzájárul a vállalkozói információkhoz, ezért a technológiai határig nagyon gyorsan el lehet jutni. Ha ma azt mondom, szeretnék egy új szervezeti struktúrát, nem kell tanácsadókat megbíznom. Elég beírni, hogyan szeretném, és néhány másodpercen belül kapok több verziót. Dolgozom rajta még egy napot, iterálok néhányat 2-3 MI rendszerrel és már kész is az SZMSZ. Ez azt mutatja, hogy nemcsak a műszaki technológiákról kell beszélni, hanem például a szervezetfejlesztési technológiákról is.

Itt nagyon nehéz versenyelőnyt elérni, mert amit valaki kitalál, azt mások gyorsan meg tudják tanulni.

A nagy kérdés tehát az: hogyan tudunk olyat létrehozni, ami még nincs? Hogyan találunk művészi vállalkozókat, és hogyan értjük meg, finanszírozzuk és adminisztráljuk őket? Ezek általában olyan dolgokat hoznak létre, amelyekre még nincs szabályozás. A közigazgatás reflexe ilyenkor sokszor a tiltás: ha valami nincs, akkor biztosan rossz. Ezt nem engedhetjük meg.

Peter Thiel mondta, hogy a digitalizáció azért tudott ilyen gyorsan fejlődni, mert nem voltak rá szigorú szabályok. A mesterséges intelligencia esetében azonban összekapcsolódik a művészet, a kultúra, a közgazdaságtan és a szabályozás is. A kérdés az, hogyan tudjuk megálmodni és megfinanszírozni az újat, és hogyan tudunk „gazdasági sandboxokat” létrehozni, ahol nem nyomjuk agyon az innovációt szabályozással. Ebben zajlik most a verseny.

Mindez pedig nem azon múlik, hogy kinek mennyi pénze van: egy kis ország is tud nagyot alkotni, ha össze tudja kapcsolni ezeket az elemeket. A kamarában ezért dolgozunk: többek között a kormánnyal, az MMA-val és a Magyar Nemzeti Bankkal is megállapodásokat kötöttünk, és közösen keressük a választ arra, hogyan tovább.