Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter 2025-ben 35 ezerre csökkenti a vendégmunkás-kvóta maximumát – áll a Nemzetgazdasági Minisztérium karácsonyi közleményében. Amit konkrétan 35 ezerben maximál a vendégmunkásokra vonatkozóan a tárcavezető, az a kiadható vendégmunkás-tartózkodási engedélyek és a foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyek legmagasabb száma.
A közlemény megerősíti, hogy a jogszabályok értelmében külföldi munkaerő alkalmazására kizárólag akkor kerülhet sor, ha magyar munkaerővel már nem tölthetők be az üres álláshelyek.
A Magyarországon egyidejűleg foglalkoztatható, harmadik országból érkező munkavállalók számát immár két évtizede kvóta szabályozza, amelynek elméleti maximuma az előző négy negyedévre vonatkozó üres álláshelyek átlagos száma. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a kvóta maximális értéke 71 ezer lehetne 2025-ben. Nagy Márton ezt a számot felezte meg.
Az indoklás pedig a következő, idézzük a kormányzati érveket:
- „mert a magyar munkaerő az első”;
- a szokásos retorika szerint meg kel védeni a magyar családokat és magyar munkahelyeket;
- „Magyarország a magyaroké, ami sem vendégmunkás ország, sem pedig migránsország nem lesz.”
Új irány: Romániából és Bulgáriából cseréljük le az ázsiai vendégmunkásokat?
Önmagában gazdasági szempontból nehezen magyarázható az ázsiai vendégmunkások esetleges kizárása a hazai munkaerőpiacról, de nagy segítséget jelenthet, ha jönnek a nagy ipari termelőegységeinkbe Romániából és Bulgáriából. Ha bejön Orbán Viktor számítása, nyolcvan százalék fölé kúszik a foglalkoztatottság aránya Magyarországon.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Meghalt Chris Rea
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek