Hangsúlyozta: ha olcsó gázra és ellátásbiztonságra van szükség, az az orosz forrást jelenti, ha olcsó és diverzifikált beszerzésről van szó, az a spot vásárlásokat és rövid távú szerződéseket jelenti, nem orosz forrásból, a diverzifikált vásárlás és az ellátásbiztonság együttese pedig drága, ezt nem engedhetjük meg magunknak. A nyugati és a keleti fókus mellett ott van harmadikként az energiamegtakarítás lehetősége is - mondta Horváth hozzátéve, hogy nem számítanak arra, hogy visszatérne a válság előtti fogyasztás, azaz nem fog 12 milliárd köbméter fölé nőni a hazai gázfelhasználás.

A szakember aláhúzta: csak az oroszokkal képzelhető el Magyarország gázellátása, a 2015-ben lejáró Gazprom-szerződést meg kell hosszabbítani. Az E.On már elkezdte az egyeztetéseket - szakembereik tavaly sikerrel érték el az árak csökkenését, így Magyarország már nem a második legmagasabb áron szerzi be a földgázt Európában. (Ezzel Horváth egyben cáfolta az NFM helyettes államtitkárának szavait. A szerk.) Az orosz szállítóknak Magyarország kis piacnak számít: az itteni hétmilliárd köbméteres beszerzésről könnyebb úgy tárgyalni, hogy az E.On-csoport egymagában 47 milliárdot vásárol - érvelt a szakember.
Ami a diverzifikációs törekvéseket illeti, Horváth szerint ezeknek - így köztük az interkonnektorok építésének - csak akkor van értelme, ha végül a különböző forrásokból nem orosz gázt szerzünk be.

Horváth szerint a diverzifikáció terén jó megoldás volna egy magyar hub építése, ám ehhez az egész piac együttműködése kell, beleértve a kormányzatot és a szabályozót is.

Az E.On megértette, hogy a gázár szociális és politikai kérdés is, ám az ármoratórium kontraproduktív, mert keresztfinanszírozza a háztartásokat az iparral.