Az utódját már kijelölték - derül ki a szerdai Magyar Időkből -, személyéről hamarosan a miniszterelnök ad tájékoztatást. Az átalakításokkal kapcsolatban Fazekas Sándor annyit mondott, vidékfejlesztési téren új feladatok kerülhetnek a tárcához - írja az MTI.
Az elmúlt évek eredményeit sorolva a visszavonuló kormánytag elmondta, hogy véleménye szerint 2010 óta a magyar mezőgazdaság gyorsan fejlődött, és a vidék talpra tudott állni. Ebben nagy szerepe volt a gazdatársadalomnak is. Az ágazat szereplői összefogtak, és közös munkával lépésről lépésre ledolgozták azokat a hátrányokat, amelyekkel évek óta küzdött a magyar mezőgazdaság - vélte. (Új élelmiszer-védjegyet vezetnek be Magyarországon.)
Kapcsolódó
Fazekas kiemelte a Földet a gazdáknak! programot is, amelynek keretében mintegy 200 ezer hektárral bővíthették birtokaikat a földművesek. A családi gazdaságokat is sikerült megerősíteni, számuk tavaly elérte a 27 ezret.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Szorít az idő: csak pár napig válthatja be a nyugdíjas élelmiszer-utalványt, ha így járt
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra