A 2012-ben a kormányzat által megígért 50 százalékos pedagógus-béremelést több lépcsőben kapták meg a tanárok, ennek utolsó részletét elvileg idén folyósítják nekik. Gyakorlatilag azt már nem mindenki kapja meg - hívja fel a figyelmet a portál.
A kormány egy rendeletmódosítással ugyanis az iskolaigazgatókra bízza, hogy a szeptembertől esedékes emelést miként osztják el kollégáik között. Az igazgató dönthet úgy, hogy minden tanár megkapja a neki egyébként évek óta beígért bérnövekmény utolsó, 3,4 százalékos részletét, vagy úgy, hogy differenciáltan, a minőségi munkát jutalmazva adjon bizonyos kollégáknak nagyobb, másoknak kisebb vagy zéró összegű fizetésemelést.
Kapcsolódó
Több tanár jelezte a lapnak, hogy az igazgatója arról tájékoztatta őket, hogy a maradék bértömeget nem építette be a kormány az alapbérbe, egyfajta kiegészítő illetményként (ami egyszerűen elvonható) szerepel a rendeletben, és ráadásul az is csak jövő év augusztus 31-ig érvényes.
Azaz semmi garancia arra, hogy jövő szeptembertől - akár egységesen, akár differenciáltan - megkapják a tanárok a nekik megígért béremelésüket. Idén - a választások előtt - még a mintegy 10 ezer forintos pluszpénz megérkezik a tanárok bankszámlájára (ha az igazgatók egységesen osztják el), de jövőre - a választások után - hacsak addig nem módosítják újra a rendeletet, senki nem kapja meg ezt a pénzt.
Ami a hvg.hu szerint még nagyobb vágás a tanároknak az az, hogy 2015-ben törölték a pedagógusbérek minimálbérhez "igazítását", zárójelbe téve az illetménynövekedés értékállóságát. Így januártól újra az a realitás, hogy a garantált szakmunkás-minimálbér több lesz, mint a kezdő tanárok bére.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz