A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi adatai még a becsültnél is drámaibban alakultak. Miközben az Eurostat tavaly év végén 4,8 százalékos inflációra mutatott rá és a hazai prognózisok egy része ennél kevesebbre, addig végül is 5,5 százalékkal drágultak a fogyasztói árak tavaly januárhoz képest. Különösen nagyot ugrottak a szolgáltatások árai, de az élelmiszerek is 6 százalékkal kerülnek többe átlagosan.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter már tegnap azt lengette be, hogy ha szükséges, akkor újra visszatérnek az ársapkákhoz.
Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője az Economxnak azt nyilatkozta, sem közép- sem hosszabbtávon nem az ársapka fogja megoldani az élelmiszer inflációt, sok kérdést felvet ugyanakkor, hogy mikre vezetnek most be ársapkát, feltéve, ha erre tényleg sor kerül.
A szakértő leszögezte, ami hosszabb távon sokan segítene, az egy erős forint, mivel az importélelmiszer ára sem menne fel, főleg ebben az időszakban. Ezen felül fejleszteni kellene tovább a hazai élelmiszeripart, hogy jó áron, több hazai termék legyen, továbbá, ha bizonyos extra adókat kivezetnének.
Lapunk kérdésére megjegyezte, köze lehetett a szolgáltatások kirívó emelkedéséhez az inflációkövető adóemelésnek is, az üzemanyagáraknál például jól látszódik, hogy az év elején volt egy nagyobb drágulás. A szolgáltatások esetében az internet ugrott nagyot, Németh szerint egyrészt azért, mert kikerültek a rendszerből az őszi akciók, az újak pedig egyes szolgáltatóknál januárban jelentek meg. Azonban ebben a hónapban ezeknek az árait is már korrigálhatják.
Kiemelte ugyanakkor, hogy a piaci szolgáltatások esetében ahogy megy fel az energia ára, például a kisvállalkozásoknak, valamint ahogy a szállítási költségek is drágulnak, azok önmagukban is többek között egy éttermi szolgáltatás vagy egy kiszállítás vagy egy teherszállítás árát is nyomja felfelé. Mindezek mellett még egy visszatekintő árazás is jelen van a piacon, amelyen mindezek mellett valamennyire még a kereslet is élénkül.
Hangsúlyozta, nem jó, ha ez a magas átárazás megmarad a következő hónapokban is, mert az megint nagyon ragadóssá teheti megint az inflációt, melyet a szolgáltatószektorban a béremelkedések is felhajtanak.
Szélesebb termékkörű ársapka jöhet?
Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője emlékeztetett, hogy az ársapka hatása kettős hatású: a meghirdetett termékek esetében ugyan valóban ott van egy árcsökkenés, de a kereskedők más termékeknek árának az emelésével kompenzálják ezt a veszteséget, ezért szerinte a fogyasztókra nézve a hatás még akkor sem kedvező, ha egy-két termék ára mérséklődik.
Ettől függetlenül a szakértő elképzelhetőnek tartja, hogy újból bevezetésre kerül.
Felidézte, hogy legutóbb az élelmiszereknek egy szűk körére vonatkozott az ársapka, azonban most azt látni, hogy Horvátországban például egy jóval szélesebb termékkörre alkalmazzák azt, kérdéses ugyanakkor szerinte, hogy ez mennyire lesz sikeres.
Berendelték az üzletláncok képviselőit, a kormány nem zárkózik el az árstoptól
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a keddi inflációs adatok alapján kiemelte: elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, különösen az alapvető élelmiszerek, így például a tej és a tojás esetében.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon