Nyoma sincs a Mol-részvény árfolyamán a hétfői kereskedésben annak, hogy Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter rövid bejegyzése az árstop intézkedések esetleges felmelegítéséről az üzemanyagok kiskereskedelmi árára is vonatkozna.
Ha ilyesmiről lenne szó, a Mol papírok aligha forognának a pénteki záróérték felett 0,4 százalékkal, 2896 forint környékén.
Az első benzinárstopról még 2021. november 11-én döntött a kormány, az intézkedés november 15-én lépett életbe, 480 forinton maximálva a literenkénti üzemanyagárakat (kivéve a prémium típusokét). Az intézkedés hatására akkor 2700-ról 2500 forintig (7,4 százalékkal) zuhant a Mol részvények árfolyama.
Az intézkedést számos helyről érte kritika. Az egyik következmény az volt, hogy a nem a nagy hálózatokhoz tartozó kisebb kutak közül többen tönkrementek, akik maradtak, azok közt viszont nincs igazán öldöklő verseny, vagyis állandósult a korábbi évek alatt megszokottól nagyobb kiskereskedelmi árrés a kutakon.
Persze a kúthálózatok részéről is érthető, ha magasan tartják az árrést: az értékesítés volumene nem nőtt tavaly az egyébként is nyomott 2023-as évihez képest: a Magyar Ásványolaj Szövetség statisztikái szerint tavaly 1,3 százalékkal csökkent a 95-ös benzin forgalma, dízelből pedig 1,4 százalékkal fogyott kevesebb.
Nem indokolt, hogy újból árstopot vezessenek be az üzemanyagokra - mondta hétfőn a Pénzcentrumnak Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára. Emlékeztetett: a kormányzati elvárás az, hogy a hazai üzemanyagárak a régiós átlagon legyenek, ez most megvalósul. Hozzátette, a magyar benzinkutak mostani árai teljes mértékben tükrözik a kőolaj világpiaci árát, illetve az árfolyammozgásokat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt