A WHO szerint minden tizedik baba koraszülött, 2013-ban pedig már 1,1 millió csecsemő halt bele a koraszülés szövődményeibe. Magyarországon a koraszülések aránya 9 százalék körül van. Hála a neonatológusoknak, ma már nem csak, hogy nem ritka, hanem napi gyakorlat, hogy az eddigieknél jóval korábban és jóval kisebb súlyú újszülöttek kerülnek ki a kórházból és viszik őket haza a szülők, ami új kihívás az alapellátás számára. Ezért különösen fontos eloszlatni azt a tévhitet, hogy egy koraszülött túl gyenge az oltásokhoz - hangsúlyozta Póta György.
A fertőző betegségek elleni védőoltások a koraszülöttek számára különösen fontosak lehetnek. Számos tanulmány jutott arra a következtetésre, hogy sok koraszülött, kis súllyal született "éretlen" csecsemő szorul kórházi ápolásra, illetve veszti életét olyan betegségek miatt, melyek egyébként védőoltással megelőzhetőek. Az egészségügyi dolgozók egy részében még él a tévhit, hogy a koraszülöttek és a kissúlyú újszülöttek születési súlya, éretlenségi foka, izomtömege, illetve bizonyos betegségei befolyásolják a védőoltások hatékonyságát. Ez azonban tévedés: nagyon kevés olyan krónikus betegség van, melyek esetében ellenjavalt a védőoltás - mondja Póta György.
Ma már nem használnak kórokozót tartalmazó oltóanyagot, szó sincs arról, hogy a csecsemőket megbetegítené az oltás, ha azonban az oltással megelőzhető rotavírussal, vagy a meningococcus baktériummal megfertőződnek, szinte bizonyos, hogy nem élik túl a betegséget - figyelmeztet a HGYE elnöke. A gyerekorvosok ezért azt javasolják a szülőknek, hogy mindkét oltást féléves korban adassák be a gyerekeknek.
Az Amerikai Gyermekgyógyász Akadémia (AAP) ajánlásában határozottan amellett száll síkra, hogy minden orvosi értelemben stabil állapotú koraszülött kronológiai életkorban ugyanazt az oltási sort kapja meg, mint a többi csecsemő, tekintet nélkül születési súlyára. Habár ezek az ajánlások már hosszú ideje érvényben vannak, több kutatás is arra a megállapításra jutott, hogy a koraszülöttek késve, vagy egyes javallott oltásokat egyáltalán nem kapnak meg. Számos vizsgálat igazolta, hogy többek között a hepatitis B, a polióvírus, a torokgyík, a szamárköhögés és más fertőzések ellen a koraszülötteket éppúgy védi a vakcina, mint a többi csecsemőt.
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás